Ezer meg egy éve nem jutottam hozzá, hogy írjak ide, de mentségemre szóljon, hogy előbb engem, aztán pedig Zolit döntött le egy fránya vírus. Most már szerencsére jól vagyunk, a gyerekek pedig el sem kapták a kórt.
Közben persze, már ahogy ez lenni szokott, zajlott az élet. Még egy szabad este is belefért, amikor Anita vigyázott a gyerekekre, mi pedig jól kirúgtunk a hámból. Jól ment minden, senki nem panaszkodott, talán bevezethetjük ezt mostantól?
Bencus szerencsére változatlanul jól érzi magát az oviban, a tavalyi sírásokat, képzelt betegségeket elfújta a szél, no meg a tény, hogy most már nagy középső csoportos. Most Katus ad néha hangot nem tetszésének, főleg ha nem Ibi várja reggel az ajtóban. Ilyenkor görbülő szájjal közli, hogy "Nem szeretnék bemenni." De aztán csak bemegy, és a napokat is kibírja valahogy, és a szeme sincs kisírva, amikor kijön délután.
Kettőjük között nagyon nagy az egyetértés. Ez főleg Bencuson, meg a hatalmas lelkén múlik. Nem szereti, ha Kata hisztizik sír, és mindig bevet valamilyen trükköt, hogy elterelje a figyelmét. Hétvégén reggelente pedig most már rendszerré vált, hogy nem jönnekki ha felébrednek, hanem Katus ágyában bunkiznak, mi rendszerint már csak a hangos visítozásra ébredünk.
