Régen, még amikor gyerek voltam, teljes depresszióba süllyedtem mindig, amikor véget ért a karácsony. Most már nem érzem ezt, és egyenlőre a gyerekeken sem látom.

No, hát hogy is zajlott? Nagyi megérkezett hozzánk már 23-án délután, akkor indult a buli. Másnap, délelőtt szépen feldíszítettük együtt a fát (hatalmas, plafonig érő karácsonyfa, amin még egy kis mozdony is fut körbe-körbe - na, vajon kinek az ötlete?

Délben megettük a kötelező mákos gubát, aztán arra is sikerült rávenni a gyerekeket, hogy aludjanak. Másik nagyiék is megérkeztek 3 óra fele, és az izgalom már tetőfokra hágott. De annyira, hogy Bencus idegességében még hányt is. Így aztán nem is vártunk sokáig, testületileg bevonultunk a gyerekszobába, hogy várjuk a Jézuskát. És egyszer csak megszólalt a csengő. El sem mertük hinni, hogy eljött hozzánk, meggyújtotta a csillagszórókat és még ajándékokat is hozott nekünk:

Bencus hetekig stresszelte magát, hogy vajon elég jó gyerek volt-e, hoz-e neki ajándékot a Jézuska. És végül persze hogy hozott. Katus lazábban vette a dolgokat, nem nagyon hagyta magát zsarolni, élte szokásos makrancos kis életét. A Jézuska hogy-hogy nem, éppen eltalálta mindenkinek a vágyát, kívánságát, volt nagy öröm, amikor lekerült a csomalogópapír a dobozokról:

Lego, mesekönyvek, Duplo-babaház, varázsdobozkák, apának egy új óra és egyéb kincsek voltak a fa alatt. Csak az én ajándékom vesztegel valahol Kölnben, hála az európai zord időjárásnak. No de milyen jó lesz majd, ha megérkezik, és én végre megtudhatom, mi az...

Bencus a rengeteg Star Wars-os Lego mellett kapott egy Lego tűzoltóhajót is, amit teljesen egyedül rakott össze. És ebben persze nagy szó ez is, de az talán még nagyobb, hogy képes volt másfél órán keresztül nyugton ülni a fenekén, és böngészni a leírást és építeni. Nyoma sem volt már az idegességnek.

Hát így telt nálunk a Szenteste, most pedig nagyon várjuk a holnapot, mert jönnek hozzánk Lacusék.