A Heim Pál kórház sürgősségi osztályán töltöttük az éjszakát Katussal. Tegnap este ugyanis 6 óra felé elkezdett hányni, és gyakorlatilag este 8-ig abba sem hagyta. Mivel nem maradt meg benne semmilyen folyadék, konzultáltunk a doktor néninkkel és ő rögtön a Heim Pálba küldött bennünket. Bencus persze sírt, hogy ne vigyük a Katát kórházba, mert ott biztosan sírni fog (így is volt).

Summa summárum, felvették az osztályra, kapott egy hányás elleni kúpot, bekötötték neki az infúziót, mert már kezdett kiszáradni. Persze a véna megtalálása azokban az édes kis pufi karokban nem volt egyszerű, a nővérkéknek nem is sikerült, végül egy aneszteziológus doktor néni talált egy használhatót a lábfején. Bekötötték, nekem meg azt kellett figyelni egész éjszaka, hogy ki ne szedje, meg ahogy forgolódik, be ne akadjon valahová. Szerencsére rendben ment minden, szegényem nem sokat aludt, hajnali kettőkor aludt el mélyebben és akkor aludt fél ötig. Nagyon szomjas volt, de csak szépen apránként ihatott, ő meg sírva mutogatott a csapra, hogy "Mammma, mammma!"

Este még elalvás előtt szoros barátságot kötött egy pink kutyussal, aki ott lakik a kórházban, és az a dolga, hogy az ilyen kis elveszett apróságokat vígasztalja. Pinki nagyon csúnya jószág, már csak egy füle van, és a tappancsai meg a füle rikító sárgák, de Katus egyből beleszeretett, Vauvaut ölelgette, vele aludt egész éjszaka, reggel meg szépen elbúcsúztunk tőle.

Reggelre kiderült a vérvizsgálatokból, hogy valami bacit nyelt be a kisasszony, gyógyszert nem kell szedni, diéta, Normaflore. 10 óra felé hazaengedtek bennünket, fél 12-kor pedig szépen mindketten elvonultunk csucsuzni. Most már jól van, a fáradtságon kívül nincs baja. Igaz az étvágy még nem a régi, de hála a jó Istennek vannak tartalékai.

Így telt hát az első szülinap meg az előestéje, de megígérjük, hogy a hétvégén bepótoljuk a nagy murit.

Íme a kis beteg és Pinki kutya: