Bencus szombaton elutazott. Elment meglátogatni a svájci rokonokat. Nagyi vállalkozott a kísérő szerepére, úgyhogy ketten vették nyakukba a világot. Őszintén szólva kicsit tartottam tőle, hogy a legutolsó pillanatban majd a reptéren meggondolja magát és nem lesz hajlandó felszállni a gépre, de nem így történt. Hagyta, hogy megölelgessük, megpuszilgassuk, majd közölte velünk: "Sziasztok, most már muszáj bemennem." Reggel, amikor még gyorsan elszaladtam vele cipőt venni, akkor is mondta nekem, hogy "Sajnálom anya, hogy te nem jöhetsz Svájcba, majd legközelebb jössz te is, jó?" Jó.
Szóval szépen kézenfogták egymást nagyival, és nagy integetve meg vigyorogva bevonultak a reptéren a tranzitba. Mi pedig felkerekedtünk, mert Katus elég nyűgös volt, és hazasiettünk. Aztán, amikor láttuk az inteneten, hogy felszállt a gép, rátapadtunk az ablakra, és tényleg láttuk is felszállni. CSAK AZ A GÉP LEHETETT!!! Hát mit mondjak, torokszorító élmény volt látni, ahogy a gyerek elszáll felettünk. És nem csak az én torkom szorult... apa is nagyokat hallgatott, miközben bámult ki az ablakon. És ebben a pillanatban jelent meg Katus a szobában, és bánatos képpel kezdte hívogatni Bencust: "Bebee, gyelee!" Na, nálam ekkor tört el a mécses. Mert hát egy gyerekkel mi is csak félkarú óriások vagyunk.
Míg le nem szálltak Svájcban, ott kotlottunk a gép előtt, és végül nagyon megnyugodtunk, mikor megjelent a felirat: Landed.
Egyébként semmi gond nem volt, se tériszonyat, se pánikroham (nagyinál se). Sőt még az övét is bekapcsolta egyedül. Első nap mindjárt egy dínóparkba látogattak, íme a fényképek:
Vasárnap megköszöntöttük Ádibabát, aki egy éves lett, és így azért Katus is könnyebben viselte Bencus hiányát. Birtokba vette Ádi pihenőszékét, meg autóját és mivel süti és pogácsa is volt doszt, remekül érezte magát. Íme:
.jpg)
