Pár nap van még vissza, de nálunk lassan nincs már más téma itthon, csak hogy nem sokára elutazom. Bencus számolja hányat alszom még itthon, tartja magát, remélem nem vasárnap délután a búcsúzáskor jön majd rá a hoppáré. Katus egyenlőre nem nyilatkozik az ügyben, bár a bölcsi szerint láthatóak rajta a jelek. (Nem tudom mik lehetnek ezek a jelek, ha sírt, vagy hiszti volt, eddig is engem hívott a bölcsiben mindig...) No de sebaj. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nyugodt szívvel és lelkiismerettel megyek el, de hát mit lehet tenni? Túl fogják élni, hiszen közben jön a Mikulás is, nagyi is náluk lesz hétvégén, másik nagyiék is beígérték magukat, nem is beszélve Anitáról. Egy szóval nagyobb figyelemben lesz részük, mintha itthon lennék.
A hétköznapok egyébként zajlanak menetrend szerint, mindenki szeret mindenhová járni, Katus hisztikorszaka is a végéhez közelít talán. Mostanában kezdem inkább a humorérzék apró jeleit felfedezni rajta. Ironizál kétéves létére, aztán pedig kaján vigyorral a képén néz rám.
A fényképekkel elmaradtam mostanság, bepótolnám most a hiányosságot:
