Beigazolódott a tegnapi diagnózisom, tényleg Mandula Gyuszival kötött Bence szoros barátságot. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, antibiotikum, fájdalom - és lázcsillapító, torok- és orrspray stb. A helyzet annyiban javul, hogy éjszaka már nem ébred arra, hogy fáj a torka. Annyiban viszont változatlan, hogy a betegségtudata igen nagy. Nagyon szenved. És én, az alapvetően rosszindulatú anya kénytelen vagyok a háta mögött jól megmosolyogni ezt. Pedig nem mindig vicces a helyzet. Tegnap este például egy gyenge 10 perces hiszti tört ki azért, mert be kellett volna venni a gyógyszert. (Megjegyzem Bencével soha nem volt gond, már ami a gyógyszerbevételt illeti.) Amikor végre sikerült némi zsarolás és könyörgés árán beleimádkozni, még sírva jegyezte meg, hogy "Picit azért ízlett..." Most az ilyenre mit lehet mondani? Hát én még akkor is röhögtem, ha előtte szerintem igen közel álltam az agyvérzéshez.
Szóval itt tartunk most. Szedjük a gyógyszert és bízunk benne, hogy Gyuszi nem ragaszkodik majd különösebben Bencushoz.
Most pedig jöjjenek az elmaradt állatkertes képek még Húsvétról, meg pár otthoni életkép:
