Hol is hagytuk abba? Ja, persze! Ott, hogy hazajöttünk a kórházból, jól kialudtuk magunkat délután, és....
...és éjszaka én kezdtem rá. Hányás, hasmenés ezerrel. Reggelre eléggé lemerültem, Katus viszont vidáman ébredt, így én aznap a túlélésre játszottam. Katus szépen elvolt a szobában, én meg a ziziben tengődtem, persze amíg hagyta. Néha muszáj volt kirohannom WC-re, Katus kint ordított az ajtó előtt, de hát mégsem hagyhattam nyitva az ajtót. Már kezdtem látni a végét, amikor 11 óra felé telefonáltak az oviból, hogy Bencus fájlalja a hasát. Jéé, mitől? Zozi riasztva, gyerek haza, szerencsére Zolinak nem kellett visszamennie dolgozni, különben nem tudom mit csináltam volna.
Na, nem is részletezem a folytatást, legyen elég annyi, hogy a WC gyakran volt foglalt. Mára mindenkiről lement a nyavalya, vidáman telt a nap. Fertőtlenítettünk mindent, plüssállatok pancsiztak egy jót a mosógépben, elfogyott vagy egy flakon flóraszept.
Katusnak az étvágya is kezd helyre állni, Bencus még nem a régi, de szerencsére egyik gyerek sem az a zörgős csontú, vannak tartalékok.
Délután Zoli valamit barkácsolt, én vasaltam, és a következő párbeszéd ütötte meg a fülem apa és fia közt:
"Apa, most mit csinálsz?" "Csavart keresek." "Apa, miért?" Csönd "Apa, minek kell a csavar?" "Be akarom csavarozni azt, ide a helyére." "Miért?" Csönd "Apa, majd ha becsavaroztad, én is csavarozhatok?" "Igen, majd ha kész vagyok." "Apa, mikor leszel kész?" "Mindjárt, várjál egy kicsit." "De apa, mikóóóóór?"
A párbeszéd lerövidítve került ide, rakjatok még bele kb. 5 miértet, meg 3 nagyon okos kérdést.
Este felé nagy móka volt a gyerekszobában, amit sikerült is megörökítenem, az első képen pedig Bencus járássegítő szerepben tetszeleg.
