A hétvégénk egyértelműen a nem alvás jegyében telt. Katus ugyanis úgy döntött, hogy mit neki éjszaka meg fáradtság, dacol a természettel és egyszerűen nem alszik. Nem tudtam rájönni, hogy miért is nem aludt, beteg már nem volt, lehet, hogy a foga fájt, de egyszerűen nem aludt. Péntek éjszaka bent ültem az ágya mellett, próbáltam simogatni a hátát, hátha attól elalszik. Egyszer csak felpattant, rám vigyorgott, mutogatni kezdett a széthagyott játékokra, majd várakozásteljesen nézett rám.Hát nem álltunk neki játszani...
Ma éjszaka viszont nyilván valamilyen álommanó járhatott nálunk, mert reggel 7kor ailg tudtunk lelket verni a két gyerekbe. Katus csak nézett rám, aztán nyújtózkodott egy jót, de nem nagyon akaródzott neki felkelni. Bencust meg kétszeri nekifutásra nagy nehezen sikerült csak felébreszteni.
Meg kellett állapítanom a hétvégén, hogy naív vagyok. Én egészen eddig nem is gondoltam arra, hogy a féltékenység két irányból is támadhat. Azt gondoltam, Bencus már túltette magát a dolgon, hogy húga született. Ez így is van. Csakhogy, Katus úgy látszik kezd eszmélni. Történt ugyanis, hogy Bencus az ölemben ült tegnap. Kata a szoba másik végében játszott, rám se bagózott. Aztán amikor észrevette, hogy hol van a Bence, zokogva közeledett, felállt a térdembe kapaszkodva, és elkezdte lehúzni a Bencét. Fölvettem hát őt is az ölembe, elég nagy, elfér benne két gyerek is. Igen ám, csakhogy a kisasszonynak ez sem tetszett, löködte a Bebit, hogy menjen már onnan. A vége aztán az lett, hogy ő kötött ki a földön, letettem "gondolkodni". Nem tudom, hogy ordítva lehet-e ilysemit csinálni...
