Úgy örültem tegnap, hogy este végre elmegyünk valahová, nagyon vártam. Gyerekfelügyelet leszervezve, Anita jött rögtön munka után. Nem is volt semmi gond, Katát megfürdettem, Bebit már az Anita fürdette, amikor elindultunk otthonról, már pizsiben ült a kanapén, Katus aludt az ágyikójában. Leültem még melléjük, és gondolván, hogy az én nagyfiam okos gyerek, mindent meg lehet vele beszélni, mondtam neki, hogy rájuk bízom hány mese van, de ha az Anita azt mondja, hogy alvás, akkor szó nélkül indul lefeküdni. Bájosan mosolygott, és azt mondta legyintve: "Persze, menjetek csak." Mi meg mentünk is. Eszünkbe sem jutott, hogy ilyen sima indulás után bármi balul üthet ki. No, ehhez képest volt minden. Üvöltés, hányás, hiszti a köbön. Szegény Anita kikapta a legkomiszabb hisztik egyikét. Az ok végül is csak annyi volt - de hát mióta van egy hisztinek komoly oka?? - hogy nem engedte tv-t nézni, és nem vette le neki a tűzoltóautót a polcról. Taki, pizsama, kanapé lehányva, üvöltés kb. fél órán kersztül.
Készültem a reggelre, hogy a lelkére beszélek, de a hiszti manó nyilván nem tudott éjszaka kimászni az ablakon... Háromnegyed 6kor megjelent mellettünk, és kérdezte nagy hüppögve, hogy hol az Anita. Én meg mondtam neki, hogy elment haza, a tegnapi után valószínűleg egy darabig nem látjuk. Na, üvöltés: "Aníítaaaaa gyereee!" És ez 25 percen keresztül. Hagytuk ordítnai, le is nyugodott - röpke fél óra után. Gondolom a szomszédok hogy örültek nekünk, és talán már a gyermekvédelmet is hívták, hogy nyúzzuk a kölyköt.
Aztán amikor vége volt, bementem hozzá és a lelkére beszéltem. Tényleg meg volt szeppenve, és szerintem komolyan be van rezelve, hogy Anita berágott, és nem jön többet.
Katus szerencsére átaludta az egészet.
Aztán a bölcsibe vezető úton az autóban Bencuska drága így összegezte az eseményeket: "Nem is hisztiztem, csak sírtam."
