Nincs mit szépíteni a dolgon, csúnyán beszélünk. Zozi is, én is. Ezen a szokásunkon nem sikerült - igazából fel sem merült - változtatni a gyerekek születése után sem. Nagy gond eddig nem volt, Bencus nemigen csipegette fel az elejtett morzsákat. Bezzeg tegnap.

Történt ugyanis, hogy Katus nagyon huncutul viselkedett tegnap délután, és Bencusra ilyenkor mindig rájön a szeretgethetnék. Tegnap is jól megszeretgette Katust, majd közölte vele: "Te kis Burmapecli!" Hogy mit jelent a burmapecli? Hát, khm, izé. Az úgy van, hogy ha rám jön a szeretgethetnék, akkor jól megdögönyözöm a lurkókat és azt mondom nekik: te kis kurvapecér. Ez van, én így szeretem őket. Ezt fordította le Bencus saját magának, és lett belőle burmapecli. Azért belepirultam, amikor rájöttünk, mit is akar ezzel...

Ma egyébként nyárbúcsúztatás képpen, még egy utolsót strandoltunk. Bencuson nem győztünk csodálkozni. Odáig jutott a vízimádatában, hogy dobálni kellett a medencében, jó messzire. Nem zavarta, hogy elmerül, hogy hasra, oldalra, hátra - mikor éppen hogy - landol a vízben. Nem volt fuldoklás, nem nyelt, az orrába sem ment víz. A siklást egészen magas fokra fejlesztette, és elég tempósan halad a vízben.

Katus mindeközben békésben üldögélt az úszógumijában, és figyelte az eseményeket, néha-néha egy kurjantással kommentált.

Katus sétál. Kapaszkodva ugyan, de sétál. Föláll a kanapénál, majd elkezdi róni a hosszokat. Oda-vissza fáradhatatlanul. Mindkét gyerek Egerszegen tanult meg lépegetni. Ez sem lehet véletlen. A jó kis zalai levegő...