Hűvösre fordult az idő, így kicsit leredukálódtak a programlehetőségek. Játszótér nyenyte, legalábbis addig csak elég bajosan, amíg Katuska el nem indul, mászni ugyebár ilyen hideg, nedves földön nem egy nagy élmény. Így marad a lakás, meg a szülők kreativítása, hogy hogyan is foglaljuk le a lurkókat. Bencust egyébként egyre könnyebb, nagyon rákattant a Legora. Persze már nem a Duplora, hanem a rendes kis Legora. Nagyon klassz autókat épít belőle, és aztán egészen jól elvan azokkal. Néha mintha csak a nagy Lacát látnám régen, amikor hasalt a szőnyegen, autózott a legoautóival, és közben látszott rajta, hogy egészen máshol van, valahol játékországban. Hát Bencus is így játszik mostanában. Viszont szombaton este még jobban megdöbbenten a hasonlóságon kettőjük között (mármint Laca és Bence). Egy játék repülő volt a kezében, aminek a farkáról már letörtek a szárnyak. És ugyanúgy kezdte forgatni az ujjai között, mint ahogy a Lacus forgatja a kezében a tollat. Megdöbbentő, pedig nem is nagyon látta még a Lacát, ahogy így forgat, mégis ugyanaz a mozdulat van a kezében. Ja kérem, a gének.
Szombaton délután a Dunapartra mentünk sétálni, de olyan hideg volt, hogy miután kicsit megetettük a kacsákat, tűztünk is haza meleg teát inni, mert nagyon fáztunk.
Katus meg annyira fázott, hogy a fejére húzta a harisnyáját:
Aztán szépen bevackoltunk a kanapéra, és beszélgettünk:
