Tegnap előtt kozmetikoshoz voltam hivatalos. Elhoztuk a gyerekeket az oviból-bölcsiből, aztán szépen hazavittük őket, én pedig már fel sem mentem, egyenesen mentem a kozmetikába. Az autóban mondtam Bencének, hogy nem leszek itthon este, mert megyek kozmetikushoz. "Miért?" -hangzott el az ilyenkor szokásos kérdés. Erre szépen elmagyaráztam neki, hogy az anyukák néha mennek ilyen helyre, meg különben is csúnya az arcom, muszáj elmennem. Erre, mikor felmentek és Katuska elkezdett nyekeregni, hogy "anyaanya", Bencus odatérdelt mellé, és okos nagy bátyhoz méltóan elmagyarázta Katának a helyzetet: "Katus, anya elment a pattanásos nénihez, mert csúnya az arca, és majd ő bekeni neki valamivel. De jön haza, ne félj!" No comment.
Tegnap este pedig éppen vacsoráztunk, amikor Zoli a nyaralást tervezgetve bújta az internetet. (Vacsora közben!!!) Erre Bencus: "Apa, evés közben nem számítógépezünk!" Semmi válasz, apa kicsit el volt merülve. "Na, mi van, elvigyelek talán a fülészetre?" Hogy is van ez a dolog a gyerekekkel meg a tükörrel?
Katus változatlanul lépeget, egyenlőre csak otthon, a bölcsiben még nem mutatta meg a tudományát.
Az angolnak megvan az első kézzel fogható eredménye. Tegnap este hallottam, amikor Bence teljesen elmerülve a játékban mondogatta: "My name is Bence." Well...