Még mindig itthon vagyunk Bencussal. A hányásnak ugyan vége, igazából nem is volt hányás - inkább a lelke fájt szegényemnek, de ez egy hosszabb történet - most viszont tényleg beteg, alighanem bekaptunk egy mandulagyulladást. Persze ez még nem hivatalos szakvélemény, doktor nénihez csak délután megyünk, de szerintem ez lesz a diagnózis. Szóval újabb egy hét. Még az a szerencse, hogy a követség gyerekbarát munkahely...
Na szóval. Szombaton délután Lilivel és kedves szüleivel ellátogattunk az abonyi állatkertbe, ahol is egy majdnem újszülött kis oroszlánt lehetett simogatni. Sajna Zozi itthon hagyta a fényképezőgépet - ki gondolta volna, hogy nincs hozzánőve a kezéhez?? - így nem csináltunk képeket. De mindenki elhiheti, hogy az oroszlánbébi nagyon aranyos volt, és meg is tudtuk simogatni, az én kezemet meg is harapta, Bencéét meg megkarmolta.
Bencus közelebbi ismeretséget kötött a libákkal is, benyújtotta nekik ugyanis a szendvicsét, de a balga liba nem csak a kiflibe csípett bele, hanem Benyó ujjába is. Nem nagyon zengett az állatkert az üvöltésétől...
Tegnap délután éltünk demokratikus jogainkkal és elmentünk szavazni, Bencus rutinos szavazóként - ez volt az ötödik szavazás, amin részt vett - dobta be az urnába a borítékot. Katus még nem érzékelte a pillanat történelmiségét.
