Melegrekord ugyan nem dőlt meg a hétvégén, de hogy kánikula volt az tuti. Nem is maradtunk a lakásban, hanem szombaton reggel felkerekedtünk és meg sem álltunk Pistiékig, ahol már várt bennünket a medence és a felállított bográcsállvány - no meg persze rajta a bogrács. Bencus bele is vetette magát a habokba a két fiúval, Katus kicsit szkeptikusabb volt, vagy két órán át nézte a fiúkat mielőtt belemerészkedett volna a vízbe.
Bencust ki sem lehetett robbantani a vízből, néha kijött, megállapította, hogy fázik, majd azzal a lendülettel mászott is vissza. Katus - miután nagy nehezen beleraktuk a medencébe - épp csak addig maradt, míg egyszer víz nem érte az arcát, akkor aztán felháborodva, prüszkölve, köpködve ordította kérte, hogy vegyük ki a poklok-poklából. Inkább azzal volt elfoglalva, hogy régi lovagját, Zsozsit bolondítsa. Egész nap egymásra voltak kattanva. Fagyizni kézenfogva jöttek, én nem is foghattam a kezét, csak a Zsozsi, és ha véletlenül Zsozsi félrenézett, vagy ne adj Isten más után kezdett érdeklődni, akkor Katus hangosan kiabált vele. Hát istenem, tanulni kell még a finom hódítási praktikákat, egyenlőre Katus a direkt kommunikációt gyakorolja.
Vasárnap otthon voltunk ugyan, de nem maradtak víz nélkül a prünytik, az erkélyen folytatódott a pancsolás. Itt már Katus is jobban élvezte - vagy csak belejött. Este fél hétkor pelenkástul mászott volna be a vízbe, ha a gonosz anya nincs résen. Nincs nyár fagyi nélkül, így otthon is prezentáltunk hát nekik jégkrémet. Katusnak hiába mondtuk, hogy nem harapjuk, dugja ki a nyelvét, és úgy fogyassza a hideg finomságot. Ő nagy bólogatva kidugta a nyelvét, majd egy óvatlan pillanatban leharapta a felét.
A nap és a víz aztán megtették a hatásukat, este hangos szó nélkül elaludtak mindketten.
De jöjjenek inkább a fényképek a sok beszéd helyett:
