Az utolsó hetet töltjük a nyári szünetből - már ami az ovit illeti. Ezúttal mindenki otthon tartózkodik, nagyi felügyelettel zajlanak a napok. Ennek megfeleően mindenki elégedett, érdekes módon még Katus is alábbhagy a hisztivel, ha Nagyiról van szó.
Bencus nagyon jól érezte magát a múlt héten, igazi kis úszóbajnok lett, ugyanis mindenféle védőfelszerelés nélkül siklik a nagy vízben, sőt lemerül az aljára, hogy megnézze milyen mély is a víz.
Volt azért nagy öröm persze, amikor szombaton este hazaért. Alig győzték egymást ölelgetni, bár Bencus az autóban hazafelé azért megjegyezte, hogy "Biztos nagyon fog örülni nekem a Kata, szeretjük egymást. De ha együtt vagyunk, akkor meg mindig csak veszekszünk." Ez így persze ebben a formában nem is igaz. Jó testvérek szerintem, és ez elsősorban Bencuson múlik, mert hatalmas nagy szíve-lelke van. Katus meg jól kihasználja ezt persze.
Vasárnap délelőtt megint volt egy apró kalandunk, ami a Heim Pál kórház fül-orr-gégészetén fejeződött be. Nem volt beteg ezúttal senki, csak Bencus próbálta ki, hogy befér-e egy apró kis műanyag golyó az orrába. Befért... Csak ki nem akart már jönni. Amikor nekem szólt, már nem is lehetett látni fent említett tárgyat az orrlyukban, így spuriztunk a kórházba. Szerencsénkre egy sokat látott idős doktor bácsi volt az ügyeletes, aki pikk-pakk kiszedte a kis huncutot. Aztán meg - mivel nem sírt - azt kezdte kérdezgetni Bencus, hogy ő akkor most milyen játékot is kap, amiért ilyen ügyes volt. Felvázoltam neki, hogy tévedésben van. Az ok ugyanis, amiért a kórházban kötöttünk ki, magasan veri azt, hogy ügyesen hagyta kiszedni a golyót az orrából. Azt hiszem vette a lapot.
Végül pedig a nagy hír: van még egy unokatesónk! Benedek vasárnap este meglátta a napvilágot - még fent volt a nap - és mi nagyon örülünk neki, alig várjuk már, hogy nagyokat játszunk együtt. Isten hozott Benedek!
