Egyik gyerek meggyógyult, másik beteg. Bencus hála Istennek ma már nem produkált semmilyen tünetet. Se lázat, se hányást. Bezzeg Katus. Délelőtt gyanútlanul elsétáltunk a boltba, csak az volt furcsa, hogy a reggeli ébredés után rögtön kókadozott Katusbabus. A boltból hazafelé aztán megint kezdett bágyadni, de nem éreztem egyáltalán melegnek. Azért a biztonság kedvéért feljöttünk, lázmérés, 38,6. Basszus. Kúp be, Katus a vállamon elszundizott, leraktam, aludt egy órát. Addig Bencussal gyurmáztunk, rajzoltunk.
A délutáni alvás után aztán eltűnt az idilli hangulat. Katus megint csak egy órát aludt, lázasan ébredt. Éppen a hűtőfürdőhöz készültünk, amikor Bencus kirontott a szobából, meglátta, hogy Kata a kezemben, és előtört belőle - már bocsánat - az állat. Földhöz vágta magát, üvöltött, fogalmam sem volt róla mi baja, szerintem neki magának sem. Mindez fél négykor kezdődött. Katababa eközben a maga teljes nyugalmával üldögélt a langyosnak is csak kis jóindulattal nevezhető nyakig érő vízben. Picit lejjebb vitte a lázát. A fura az volt, hogy amúgy semmi baja, nem köhög, nincs hasmenés.V iszont most este vettem észre, hogy belépett a háromfogúak táborába. Talán ettől lehet? Bár az orvosok állítják, ettől nem lázas egy gyerek. No, majd meglátjuk...
Zöld szemű akkor bújt csak ki Bencusból, amikor Katát elrendeztem, és végre fel tudtam venni egy kicsit. Ez sem volt egyszerű mutatvány, mert az ölemben ült Bencus, velem szemben, mögötte - szintén az ölemben - Bebi hátának nekidőlve a Katus. Szép egy látvány lehettünk. de így legalább mindenki boldog volt.
Estére lenyugodtak a kedélyek, Katus már hétkor aludt, Bebi is megint régi.
