Bence és Kata mindennapjai

„Katus, hova mentek jövő héten?
Tápióbaszentmártonba.“

Ez a párbeszéd gyakran hangzott el az elmúlt héten. Ès igen, tegnap este eljött a pillanat, amikor mindkét gyermeket hátrahagyva nagypapapi és nagyi féltő gondoskodásában, Zolival kettesben utaztunk vissza Pestre. Èn is csodálkoztam magamon, de nem viselt meg különösebben a dolog. Persze írhatnám most, hogy azóta csak sírva keresem önmagam egy részét, mert a gyerekek nélkül félkarú óriás vagyok, de nem így van. Bizony isten vártuk ezt a hetet, hogy visszafiatalodva pár évet élvezhessük kettesben a szabadidőnket. Persze azért hozzájárul ehhez az is, hogy a gyerekeket abszolút jó helyen tudjuk és tegnap ők sem drámáztak az elválásnál. Szerintem rájuk is ráfér egy szülőmentes hét.
Most tehát egy hét (jobban mondva csak 5 nap, hiszen pénteken munka után naná, hogy tűzünk le Tápiószentmártonba) gyermektelenség következik, így ebből adódóan a posztolás is szünetel. (Mert hogy velünk mi történik ezidő alatt, úgy gondolom nem a közérdeklődés tárgya.) :)

Ott fejeztem be, hogy hazaérvén Bodrogkeresztúrról gyors mosás, vasalás és pakolás után újfent nyakunkba vettük az országot, és ezúttal a Balatonhoz utaztunk. Immár nem négyesben vártak ránk a kalandok. A hét első felében Eráékkal, majd Gigiékkel kiegészülve élveztük a szabadságot.

Az időjárás közel sem volt olyan kegyes hozzánk, mint az első héten, de jó társaságban igazából tök mindegy, hogy milyen az idő. Hamar megtanultunk örülni az apró dolgoknak, és már akkor is hallelujáztunk ha nem esett. Ha meg még a nap is kisütött, egyenesen odáig voltunk.

A társaság a következőképpen nézett ki: 6 felnőtt és 7 gyerek. Ebből azért már lehet következtetni arra, hogy unatkozni nem volt időnk. A gyerekek viszont már olyan jól összenőttek, hogy nem sok dolgunk volt velük, a nagyok egész jól elterelgették a kisebbeket. Voltak persze konfliktusok, mindenki védte a saját testvérét - naná, azt mindenki csak maga gyepálhatja, más nem!!! - de igazából remekül el voltak egymással. Így aztán nekünk felnőtteknek is volt időnk egymásra. Szóval klassz nyaralás volt, és csak azért sem érdekelt bennünket az időjárás!

Különösebb program nem volt, de azért a Csillagvárba Balatonszentgyörgyön elmentünk (csak ajánlani tudom mindenkinek, a gyerekek nagyon élvezték az állatsimogatót, meg a középkori kínzóeszközöket...),volt Hekkzabálásevés a balcsi parti büfében, sóvárgás a parton a víz után, sorversenyek a kertben, tábortűz.

Fájó szívvel jöttünk haza, főleg hogy nekünk másnap már kezdődött is az igahúzás.

És akkor íme a képek:

Romantika

A címválasztás nem véletlen. Az elmúlt két hét minden estéjét Katus ugyanis a következő mondattal zárta: "Igazán remek nyári kaland volt!" Hát kell ennél több egy anyai szívnek? Ugye hogy nem.

A vakáció nem indult ugyan felhőtlenül - legalábbis nem mindenkinek - Katus rögtön az első nap bekapott valami nagyon csúnya vírust, aminek az lett a vége, hogy ideiglenesen visszakapta a pelust, mert nem mindig sikerült volna elérni a WC-ig... Mindez ráadásul a nyár talán egyetlen igazán forró hetében. Nem volt vidám, de túl vagyunk rajta. Akkor kezdtem reménykedni a javulásban, amikor újra humoránál volt, és a kanapén fekve azt énekelgette, hogy "Anyukám olvas, én meg kakilok..."

Bencus mindeközben élete első táborát élvezte messze a szülői háztól, 5 egész napot töltött az ovis haverokkal Apostagon, és retkesen, de élményekkel tele szállt le a buszról. Miután jól megölelgettük, közölte velünk, hogy jövőre is megy. A szárnynövesztgetés tehát elkezdődött... Hogy a gyökerei milyen mélyre nőnek, azt ilyenkor még nem lehet tudni, csak reménykedhet az ember.

Tábor után gyors mosás, vasalás, újabb pakolás és becéloztuk a Tokaji borvidéket, azon belül is Bodrogkeresztúrt. Nem a magyar borok világába akartuk bevezetni a gyerekeket, egyszerűen csak úgy gondoltuk, hogy azon a szép vidéken eltöltünk egy hetet. Így is lett. És nem akármilyen hét volt! Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, mert amíg az ország nagy részén szakadt az eső és hideg volt, arra gyönyörű napsütés, és néha még strandidő is volt. Ki is használtuk. Voltunk strandon Sárospatakon, nagyon szuper kalandparkban Sátoraljaújhelyen, állatkertben Nyíregyházán (ahol az aznap született fókabébit is láttuk!), pecázni a Bodrogon és a Tiszán, kirándulni erdőben, patakparton. A szállásunk egy vendégházban volt, ahol mi voltunk az egyetlen vendégek, és a háziak azt sem tudták, hogy tegyenek a kedvünkre. Kaptunk frissen főzött baracklekvárt, Bencus íjazott, kényeztettük Gidát, a ház kutyáját. Rájöttünk, hogy Katus igazi természet gyermeke, egy zápor után a kertben fellelhető összes csigát begyűjtötte, lakást keresett nekik, beszélgetett velük.Nagyon élveztük a zöldet meg a nyugit, ami körülvett bennünket, Katus sírt, amikor elindultunk hazafelé, nagyon maradt volna még.

Hazaérkezés után megint csak gyors mosás, szárítás, vasalás, pakolás, és már indultunk is tovább a Balatonra. De legyen már egy következő bejegyzés témája...

És akkor következzenek a bodrogkeresztúri nyári kalandok képekben:

Ò IÒ CIÒ ÀCIÒ KÀCIÒ
Na hát valahol itt tartunk most. Ez a hét meg a következő és végre itta a jól megérdemelt rendes éves szabadság.
A gyerekeknek persze most is hosszabra nyúlik mint nekünk, de hát annak kell örülni, ami van.

Bencus a vakáció első hetét élete első táborában tölti. Az ovi szervezi, és most már hétökrös szekérrel sem lehetne visszatartani, annyira várja. 5 nap, 4 éjszaka, haverok, buli, bodzaszörp.
Ìgy a szabi első hetét kettesben töltjük majd Katussal, de nem esünk kétségbe, hogy unatkozni fogunk a fiúk nélkül. Szervezünk majd magunknak jó kis csajos napokat, csavargunk a városba, lehet, hogy bevezetem a shoppingolás örömeibe is egy kicsit... Végül is nem lehet elég korán elkezdeni.
Katus szeptembertől ovis, bár még a tagadás fázisában van. Akárhányszor mondjuk neki, hogy ő bizony már nagy óvodás, bőszen rázza a fejét.
Az ovi pedig így az utolsó hetekben csökkentett üzemmódban működik, alig van már gyerek. Az elején kicsit furi volt Bencusnak, de most már élvezi és nem tudunk érte elég későn menni.
Hát ennyi az újdonság mostanában velünk, kitartóan várjuk a nyarat meg a vakációt.

Amúgy nem töltünk minden hétvégét Biatorbágyon, de valahogy mindig úgy alakul, hogy amikor gép elé kerülök, hogy blogot írjak, ráadásul még fényképek is vannak, akkor mindig a biai eseményekről írok beszámolót.

Ebből már kitalálhattátok, hogy most sem lesz ez másképp. Az elmúlt hétvégén is meglátogattuk kedves "vidéki"  barátainkat. Ezúttal az időjárás is velünk játszott, mert amíg az ország összes többi részén leszakadt az ég, addig Bián gyönyörűen sütött a nap és klassz meleg volt. Így felállítottunk a kertben egy nagy felfújhatós medencét - de nem ám olyan snassz mezeit, ez kérem szépen 2 részből állt, amiket egy csúszda kötött össze egymással - és kezdetét vehette az idei év első medencés bulija. Jól sikerült. A két nagyot - Bencét és Rékust - ki sem lehetett imádkozni a vízből, Katus meg Bulcsi annyira azért nem volt rákattanva a témára. Viszont délre annyira éhesek lettek, hogy hang nélkül nyomták befelé az ebédet. Mivel a nap tényleg nagyon sütött, próbáltuk rávenni őket, hogy maradjanak egy kicsit a házban, egy mesével sikerült is őket megvesztegetni. Katus viszont annyira kiütötte magát, hogy nagyjából 5 perc után elszenderedett a kanapén ülve.

Kicsit elmaradásban vagyok a fényképekkel, így gyorsan pótolom őket. Előtte viszont pár szót még gyorsan az elmúlt napokról:

A hétvége megint csak fergetegesen jól telt, de ez most tényleg különösen. Szombaton reggel felkerekedtünk és Eráékkal együtt megcéloztuk Veresegyházán a maciparkot. Nagy sikere volt a gyerekeknél, Katus is meg Bencus is lelkesen kínálgatták a mackókat a hatalmas fakanalakon mézzel. De hogy vigyázzunk a fogaikra, almát is kaptak, azt is viszonylag örömmel fogyasztották.

A macipark egészen kiépült az elmúlt időben, egyéb attrakciók is várják a lurkókat, úgymint ugrálóvár, lufiárus, játszótér. Persze mi sem hagyhattuk ki egyiket sem. Bence egy sast, Katus meg egy lila (?) mackót kapott lufi formájában. Csakhogy Katus annyira szerette a maciját, hogy az feladta a küzdést és kb. 15 perc után kidurrant. Viszont héliumos lufi volt, és mi környezettudatos szülők vagyunk. Nem hagyhattuk hát, hogy a gáz csak úgy elillanjon a légkörbe, Zozi szépen, ügyesen kiszívta a lufimaci teteméből. A gyerekek meg persze mi szülők is, majd megszakadtunk a hangon, amit így produkált utána. A sas viszonylag sokáig bírta, végül aztán kedden délután ugyanerre a sorsra jutott.

Miután jól teletömtük a mackók bendőjét Biára mentünk, hogy megnézzük Rékus és Bulcsi első táncos fellépését. Katának annyira tetszett, hogy nem volt hajlandó az ölemből végignézni a produkciót, hanem állva riszálta magát a jó kis sváb zenére.

Vasárnap egész nap kint voltunk még Bián, bicikliztünk, sütöttünk-főztünk (na jó, nem ékeskedek más tollával, én csak terítettem) beszélgettünk és nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Este volt már mire hazaértünk, így otthon már csak egy gyors zuhanyra maradt idő, és mindenki beájult az ágyikójába.

Ma az ovisok kirándulni mentek a gyermekvasúthoz, teljes volt az izgalom reggel, mindenféle finomsággal megtömtük a hátizsákot és útjára engedtük Bencust.

És akkor a képek. Vannak még köztük anyák napiak is.

Olyan gyönyörű idő lett, hogy egyszerűen nem bírunk a lakásban maradni. Hétfőn hazafelé a munkából remek ötlet pattant ki a fejünkből. Gondoltuk bepakolunk a hátizsákba, felkerekedünk, és a Margit-szigetre kitekerve ott fogyasztjuk el a vacsit egy kis piknik keretein belül. Igen ám, csakhogy az időjárás máshogy gondolta. Mire hazaértünk, már sűrű-sötét fellegek tornyosultak felettünk, nem mertünk elindulni. Jól is tettük, mert úgy 10 perc múlva leszakadt az ég. A két gyerek persze teljes depresszióba zuhant, hogy elmarad a piknik. Hát mit tehettünk? Egyszerűen megrendeztük a pikniket az erkélyen, amit hétvégén amúgy is szépen beültettünk muskátlival, így ha nem is azonos, de hasonló környezetben ehettünk, mint a Margit szigeten. És láss csodát, mire megettük a vacsit, a nap is kisütött és még biciklizni is el tudtunk menni, sőt még fagyit is ettünk desszertnek.

Íme a fényképek az "erkélypiknikről":

Bebus egyértelműen megtanult biciklizni. Annyira, hogy tegnap kapott is egy igazi, rendes nagyfiúknak való cangát. Nagyon klassz járgány, jó nagy kerekekkel. Ezzel aztán már tényleg nagyon gyorsan lehet tekerni. Ki is próbáltuk tegnap is meg ma is. Tegnap csak hármasban mentünk, el is tekertünk egészen a Parlamentig, gondoltuk megnézzük tüntetnek-e még a rendőrök. Még arra is sikerült rávenni Bebét, hogy vegye fel a sisakot, mert ezzel a nagy biciklivel esni is nagyot lehet ugyebár. Ki is próbáltuk azt is... De szerencsére nem esett senkinek komoly baja, így haza tudtunk tekerni. Ma aztán már Katust is vittük magunkkal, mögöttem ült az ülésében, persze az ő fején is sisak. Bence annyira belejött a biciklizésbe, hogy most már inkább az a probléma, hogy túlságosan bátor néha. Kunsztozik, ugrat, csíkot húzva fékez...

A héten a bölcsiben meg az oviban is megvolt az anyák napja, helyesek voltak nagyon. Sose értettem régen, miért pityeregnek, könnyeznek az anyukák rögtön, ha a csemete előáll, és elmond egy verset, vagy énekel egy dalt. Na, most már értem, az én szemem sem maradt szárazon. Főleg, amikor otthon megjelentek apával, mindenki kezében egy csokor virág, és énekelték az Orgona ágát.

Katust beirattuk az oviba, május végére ígértek eredményt, addig marad a reménykedés. Azért jó lenne, ha legalább egy évig egy helyre járnának, bár az is igaz, hogy iskolába is járhatnak még eleget együtt.

Izgalmas napok jönnek, holnap az ovisok például tűzoltóságra mennek látogatóba, ahol mindent ki is próbálhatnak, még tüzet is olthatnak. Bővebben majd legközelebb...ha el nem felejtem.

  Íme Katus molyolás közben. Kedvenc    elfoglaltsága, hogy az ágyán ülve maga köré gyűjt mindenféle játékot, és azokkal aztán hosszú ideig elmolyol. Nincs rá jobb szó, vagy legalábbis szerintünk. Mert ilyenkor mintha ott sem lenne, beszélget a játékokkal, az állataival és közben molyol.

Múlt héten, húsvét után írtam egy igazán hosszú bejegyzést egy csomó fényképpel illusztrálva. A technika ördöge viszont kibabrált velem, és valamiért nem hagyta menteni a dolgokat, így másfél óra munka gyümölcse lett oda. Ez úgy elvette a kedvemet, hogy csak mostanra tudtam annyira összeszedni magam, hogy újból nekiálljak megörökíteni a húsvéti élményeinket.

Márpedig a húsvét idén nagyon jól sikerült. Az otthoni része is rendben volt, nálunk voltak nagyik, nagypapapi, Fidókutya. Volt sonka- és tojásfalás, kalácssütés és evés, és egy-két csokinyuszit is lemészároltunk. (Ez egyébként azóta is jó esti program, az oviból hazaérve Bencus, Kata asszisztenciájától követve szépen lekaratézza adott áldozat fejét, majd apró darabokra törik ketten a tetemet.)

De az igazi nagy buli vasárnapra maradt, Igalra látogattunk ugyanis Barbus szüleihez, hogy messzire szakadt kedves rokonainkkal töltsük az ünnepeket. És milyen fergetegesen jól éreztük magunkat! Lackó és Bence hamar megtalálták a közös hangot, nem is nagyon láttuk őket, csak amikor kijöttek a kertbe, hogy nagyival kommandósat játszanak.

Katusnál és Matyinál már kicsit tovább tartott és nem teljesen sikerült az egymásra hangolódás, de azért komolyabb balhé ott sem volt.

Volt ajándékkeresés a fűben, aztán örülés a sok csokinak. A sok lustálkodás után végül az apukák is rávették magukat egy kis mozgásra, valami műanyag dobóeszközzel dobáltak egymásnak vagy egy órán keresztül egy labdát.

És akkor végül mindez képekben:

Nagy dolgok vannak nálunk történőben. Katus harmadik napja pelenkamentes. Olyan hirtelen és egyszerűen történt minden, hogy még én magam sem hiszem el teljesen. Szerencsére legutóbb csak egy csomag pelust vettünk, így túl nagyot nem buktunk a dolgon. Persze azért éjszaka elkél még a bélés, úgyhogy a pelus sem fog kárba veszni.

Bencus időközben profi biciklista lett, az oviban kitartóan gyakorol minden nap, nagyon ügyesen hajtja már a drótszamarat.

Egyébként zajlanak a hétköznapok, örülünk a tavasznak, amiből persze most megint nem sok minden látszik, de mi nem adjuk fel.

Elmaradásom van a fényképek területén, ezért most csak pár szóban a hétvégéről: kihasználtuk még a tegnapi jó időt és Gigiékkel meg Nagypapapiékkal kimentünk a Hajógyári szigetre, hogy csúszkáljanak egy nagyot a gyerekek. Végül egész jó kis kirándulás lett a napból, kavicsokat is dobáltunk a Dunába, rohangáltak, fára másztak, jól elfáradtak. (Gyerekek, felnőttek egyaránt.) Mindez képekben:

Fenti kérdést Bencus szegezte nekem ma reggel. A kiváltó ok talán csak nekem volt prózai. Nem engedtem ugyanis, hogy reggel 6kor játszon a számítógépen vagy esetleg Star Wars-t nézzen. Erre először a kanapéra vonult duzzogni, majd berontott a fürdőbe, és nekem szegezte a kérdést. Mondtam neki, hogy gondolja meg mielőtt folytatja, mert visszaszívni nem tudja már utólag, pár pillanatig gondolkodott is, de végül mégiscsak felmutatta mind a tíz ujját, és közölte velem, hogy ennyire vagyok rossz anya. Kérdés persze csak az, hogy hányas skálán abszolváltam ezt a pontszámot...

Néha viszont kifejezett sikereket is elkönyvelek magamnak a gyermekdiplomácia területén. Mint például ma délután is. Történt ugyanis, hogy előkerült a szekrényből egy réges-régen elfeledett felfújható gumipingvin. Katus nagy lelkesedéssel vetette rá magát, teljesen kisajátította magának. Hiába volt minden könyörgés, hiszti, sírás Bence részéről, Kata nem adta ki a kezei közül. Végül elveim ellenére kénytelen voltam beavatkozni az elakadt tárgyalásokba. Szépen az ölembe ültettem Katust és kezdtem a lelkére beszélni, hogy de hiszen ő szereti a Bebét, és a Bencus is mindig odaad neki mindent, és ha valakit szeretünk, akkor annak nem okozunk fájdalmat, azt nem szeretjük sírni látni. És láss csodát, végül görbülő szájjal és könnyes szemmel ugyan, de fogta a pingvint és odaadta a testvérének. Na, hát az ilyeneket élem én meg sikernek.

Egyéb komoly lépéseket is tettünk mostanában. Bencus megtanult biciklizni. Bizony ám! Két keréken, pótkerék nélkül és most már mindenfajta külső segítség nélkül. Van ugyan a cangán még egy bot, ami a múlt héten még az egyensúlyát szolgált megkeresni, de időközben annyira megtalálta, hogy szerintem soha többet nem is engedi el.

Katusnak pedig igazi nagylányos frizurája lett. Levágtam a babás loknikat, szép egyforma kleopátra frizurája lett, igazán csinos. Ha majd 5 percnél több időm akad, mellékelek fényképet is. Addig is mindenkinek a fantáziájára bízom.

Pótolni pedig van mit.

Bencus rákattant az uszira, és nemrég elmehettünk megnézni, hogy mit is csinálnak egy ilyen órán. Hát volt ott nyusziugrás a vízben, vízben futás, siklás, búvárkodás. Aztán az óra vége felé az úszómester néni áthajtotta Bencust  a nagy vízbe, hogy ott is ússzon. Egy ún. hurkát kapott a hóna alá, azzal lábtempózott végig 5x25 métert. De jól ment neki, és főleg nagyon büszke volt magára, hogy most már mit láttuk, hogy is tud ő úszni. Készült erről pár kép is:

Aztán voltunk Biatorbágyon is egy hétvégén, amit alighanem soha nem fogunk elfelejteni, merthogy Kornél azon a péntek éjszakán gondolta úgy, hogy előbújik addigi kis helyéről, és megszületik. Persze Bián is készültek fényképek:

    Lent bunkiznak a csajok:

 Végül, de nem utolsó sorban Bencus 5 éves lett! Igazán nem panaszkodhatott, mert nem elég, hogy itthon megünnepeltük, az oviban is megköszöntötték, Bián is volt gyertya elfújás, és végül egy játszóházba hívtuk az ovis pajtikat, hogy nagyot mókázzanak együtt. Hát abban nem is volt hiány. A gyerekeket 3 órán keresztül csak akkor láttuk, ha szomjasak voltak, még a tortaevésre is úgy kellett őket összevadászni. Bence nagylelkűen Katust is meghívta a buliba, de persze végül a nagyok nem nagyon bagóztak a kicsire, de ő azért remekül elszórakoztatta magát. És persze a buliban is készültek fényképek:

Ha bárki is azt gondolta, hogy befejeződött a blog, hát tévedett. Folytatódik.

Nem vállalkozom arra, hogy az elmúlt két hónapról teljes képet adjak, nem is lehetne, annyi minden történt velünk. Volt itt minden: betegség, lábadozás, gyerekszületés, Rumini, móka-kacagás.

Kezdjük is mindjárt a legfontosabbal: megszületett Kornél baba, Lilkó kistestvére. Zozónak is volt egy kis szerepe benne, no ha nem is sok, épp csak annyi, hogy bevitte a kórházba a kismamát meg a kispapát.

Előtte két hétig kitehettük volna a vörös keresztet a lakásra. Kezdte Katus, aztán Bence folytatta egy kruppos rohammal, végül apa is kidőlt, de pechjére nem tudott pihenni egyedül itthon, mert mindkét lurkó vele volt még. Na de ezen is túl vagyunk szerencsésen, várjuk a tavaszt meg vele a jó időt.

Rumini pedig Bencus új barátja. Egy kisegér. Pontosabban egy könyv főszereplője. A Jézuska hozta neki az első könyvet. Már igazi nagyfiús könyv, nem képekkel, hanem egy komoly regény. Legnagyobb meglepetésünkre annyira rákattant, hogy már a második kötetet olvassuk, minden este egy fejezetet.

Egyébként minden a régi, Katus hisztirohamai nem sokat változtak, talán csak mi kezeljük kicsit jobban a kitöréseit.

Régen, még amikor gyerek voltam, teljes depresszióba süllyedtem mindig, amikor véget ért a karácsony. Most már nem érzem ezt, és egyenlőre a gyerekeken sem látom.

No, hát hogy is zajlott? Nagyi megérkezett hozzánk már 23-án délután, akkor indult a buli. Másnap, délelőtt szépen feldíszítettük együtt a fát (hatalmas, plafonig érő karácsonyfa, amin még egy kis mozdony is fut körbe-körbe - na, vajon kinek az ötlete?

Délben megettük a kötelező mákos gubát, aztán arra is sikerült rávenni a gyerekeket, hogy aludjanak. Másik nagyiék is megérkeztek 3 óra fele, és az izgalom már tetőfokra hágott. De annyira, hogy Bencus idegességében még hányt is. Így aztán nem is vártunk sokáig, testületileg bevonultunk a gyerekszobába, hogy várjuk a Jézuskát. És egyszer csak megszólalt a csengő. El sem mertük hinni, hogy eljött hozzánk, meggyújtotta a csillagszórókat és még ajándékokat is hozott nekünk:

Bencus hetekig stresszelte magát, hogy vajon elég jó gyerek volt-e, hoz-e neki ajándékot a Jézuska. És végül persze hogy hozott. Katus lazábban vette a dolgokat, nem nagyon hagyta magát zsarolni, élte szokásos makrancos kis életét. A Jézuska hogy-hogy nem, éppen eltalálta mindenkinek a vágyát, kívánságát, volt nagy öröm, amikor lekerült a csomalogópapír a dobozokról:

Lego, mesekönyvek, Duplo-babaház, varázsdobozkák, apának egy új óra és egyéb kincsek voltak a fa alatt. Csak az én ajándékom vesztegel valahol Kölnben, hála az európai zord időjárásnak. No de milyen jó lesz majd, ha megérkezik, és én végre megtudhatom, mi az...

Bencus a rengeteg Star Wars-os Lego mellett kapott egy Lego tűzoltóhajót is, amit teljesen egyedül rakott össze. És ebben persze nagy szó ez is, de az talán még nagyobb, hogy képes volt másfél órán keresztül nyugton ülni a fenekén, és böngészni a leírást és építeni. Nyoma sem volt már az idegességnek.

Hát így telt nálunk a Szenteste, most pedig nagyon várjuk a holnapot, mert jönnek hozzánk Lacusék.

Nna, azért így a karácsonyi hajrában csak idejutottam a gép elé, hogy elmeséljem az utolsó hónap eseményeit. Megjártam Berlint - azt most hagyjuk, én hogy viseltem a távollétet, végül is ez a blog a gyerekekről szól - aztán hazajöttem. Két hete pénteken este 10 óra után szállt le velem a gép, és Bencus persze nem volt álmos, kijött apával a reptérre elém. Olyan nagyon jó volt magamhoz ölelni. És ő is úgy örült - de azért úgy a harmadik perc boldogság után rámutatott a bőröndömre, és megkérdezte "Anya, hoztál valamit?" Naná, hogy hoztam. Katus persze már aludt, de mikor hazaértünk, egyszer csak nyekeregni kezdett, mert bekakilt, pedig ilyet már nagyon régen nem csinált. Tisztába tettem, persze közben mondogattam neki, hogy itt van anya, hazajött, de nem nagyon reagált rá. Aztán egyszer csak kitisztult a szeme, elmosolyodott, kinyújtotta felém a kis karját, és magához ölelt, én meg elolvadtam...

Két napig utána nem mozdultak melőlem, még WC-re sem mehettem egyedül. Vasárnap délután Zoli elugrott vásárolni, Kata kérdezte, hogy hol van apa. Bebe meg szkeptikusan csak ennyit szólt: "Hát remélem nem Berlinbe ment."

Azóta nagyjából visszarázódtunk a hétköznapokba. Úgy tűnik a gyerekeket sem viselte meg különösebben a távollétem - Zoli is túlélte, bár enyhén kimerültnek tűnt, amikor hazajöttem.

Most már a Jézuskát várjuk - jó ez a december, mert a gyerekeket folyamatosan vagy a Mikulással (Katus szerint Mikuli) vagy a Jézuskával lehet zsarolni sakkban tartani. Hogy mi lesz januártól, azt nem tudom. Bár Katus nagyjából tesz az egészre, ő ugyan nem hagyja, hogy egy nagy szakállú vénember miatt ne hisztizhessen, nem is beszélve a megfoghatatlan Jézuskáról, akit még senki sem látott...

Katus mostanában káromkodik. Nem csak úgy kedvesen, kicsit csúnyán beszélve. Nem, káromkodik, mint a kocsis. Először még röhögtünk rajta persze, de azért most már nem olyan vicces, amikor a 2 éves megkérdezi, hogy "Mi a f..sznak jön a Jézuska?" Köpni-nyelni nem tudtunk. Először még csak franc volt, azt fejlesztette tovább. Ígértem már neki mindent, szájmosást, fenékre verést, sarokba állást, nem hatja meg különösebben egyik sem, ha eldurran az agya, csak kicsúszik a száján. Most ott tartunk, hogy megpróbálunk nem tudomást venni a dologról - olyan sűrűn szerencsére azért nem fordul elő, de rettegek a pillanattól, amikor nyilvános helyen remekel majd.

Hát itt tartunk most, Jézuskát várva, csodákat remélve.

Mindenkinek kívánunk boldog karácsonyt, szilveszterig pedig még jelentkezem.

Pár nap van még vissza, de nálunk lassan nincs már más téma itthon, csak hogy nem sokára elutazom. Bencus számolja hányat alszom még itthon, tartja magát, remélem nem vasárnap délután a búcsúzáskor jön majd rá a hoppáré. Katus egyenlőre nem nyilatkozik az ügyben, bár a bölcsi szerint láthatóak rajta a jelek. (Nem tudom mik lehetnek ezek a jelek, ha sírt, vagy hiszti volt, eddig is engem hívott a bölcsiben mindig...) No de sebaj. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nyugodt szívvel és lelkiismerettel megyek el, de hát mit lehet tenni? Túl fogják élni, hiszen közben jön a Mikulás is, nagyi is náluk lesz hétvégén, másik nagyiék is beígérték magukat, nem is beszélve Anitáról. Egy szóval nagyobb figyelemben lesz részük, mintha itthon lennék.

A hétköznapok egyébként zajlanak menetrend szerint, mindenki szeret mindenhová járni, Katus hisztikorszaka is a végéhez közelít talán. Mostanában kezdem inkább a humorérzék apró jeleit felfedezni rajta. Ironizál kétéves létére, aztán pedig kaján vigyorral a képén néz rám.

A fényképekkel elmaradtam mostanság, bepótolnám most a hiányosságot:

Munka után el kellett mennünk bevásárolni, mert olyan fontos alapélelmiszerek fogytak el itthon, mint a narancslé és a szőlőcukor. Katus a bevásárlókocsiban állt, éppen úgy nézett ki, mint valami kis Napóleon, kapaszkodott a két kezével oldalt, és közben fennhangon kiabálta a fenti mondatot. Hát legalább mindenki megtudta...

Amúgy telnek a dolgos hétköznapok, sokat emlegetjük a Mikulást meg a Jézuskát. Katus tanult is a bölcsiben egy fergeteges mondókát a témakörben: "Pakolás, pakolás, holnap jön a Mikulás!" No, ehhez tartsa magát mindenki!

Csak úgy repülnek a napok mostanság. Közben meg csak kapkodom a fejem, annyi minden történik. Bencus a múlt héten beteg lett, igaz mire eljutottunk a doktor nénihez, a fránya kórnak már hűlt helye volt. Azért egy napot kettesben töltöttünk otthon, nem ártott meg senkinek.

Katuson rajta van a hoppáré még mindig, ha leehet még jobban, mint eddig bármikor. Nagy drámai jelenetek, könnyes szemek, aztán megint hatalmas kacagások váltják egymást. Csak legyen az embernek idege hozzá. Valamelyik este épp egy kiadós hiszti (és utána következő anyai kiabálás) után, nagyra nyílt könnyes szemekkel megkérdezte tőlem, hogy "Miért orditanak emberek?" Mit lehetett erre mondani? "Azért mert ilyen gyerekeik vannak, mint Te." Tudom, viccesen hangzik, de adott pillanatban paff voltam teljesen.

Bencus úszókarrierje magasan ível felfelé, a héten már egyedüli kicsiként a mélyvízben úszott, ráadásul 2 hosszt a 25 méteres medencében. Az úszómester néni pedig azt üzente a kedves szülőknek, hogy nem volt még ilyen tehetséges tanítványa. Naná, hogy mintha hájjal kenegettek volna. Lelki szemeim előtt már megjelent, ahogy könnyes szemmel nézzük a tv-ben, amint éppen bajnokká avatják. No de maradjunk a realitások talaján.

A hétvégén nálunk volt nagyi, ami ezúttal is csupa mókás dolgot jelentett. Szombaton délután össznépileg (mi négyen, nagyi, Anita és az Ádik) Alma-koncerten voltunk a Millenárison. Ott aztán semmi nem úgy történt, ahogy vártam. Én azt gondoltam, hogy Katus tombol-táncol majd ezerrel, ehelyett lemerevedve állt a nézőtéren, le sem vette szemét az énekes bácsiról. Ez aztán az énekesnek is feltűnt, és végül annyira megtetszett neki a szitu, hogy mikor a szerelmes Maxi kukacról énekelt, Katusnak adresszálta a szerenádot. Ettől meg Bence lett teljesen kész, ő pedig végig szórakozta az egész koncertet, jókat rötyögött a zenészeken.

Vasárnap délután kilátogattunk a Hajógyári szigetre, megnéztük végre a szuper játszóteret a hatalmas csúszdákkal. Benus le is mert csúszni, pedig azt gondoltuk, hogy félni fog majd. De nem.

És végül jöjjenek a képek:

Bizony ám. Így többes számban. Muszáj volt már neki esnünk a lakásnak, áldatlan állapotok uralkodtak. Szombaton aztán fogtuk magunkat, leszedtük a függönyöket, vizet engedtünk a lavorba (ezt hosszú "ó"-val kell írni??) aztán neki álltunk. Gyerekek az ablaknak, mi meg a többinek. Igaz, hogy kicsit tovább tartott, no de az ablakok csak úgy ragyogtak. (Utána pedig pikk-pakk átöltöztek, merthogy nyakig vizesek lettek a nagy munkában.)

A napok egyébként telnek-múlnak. Szerencsére most éppen mindenki szeret oviba-bölcsibe járni, komolyabb probléma nem adódik.

Elmeséltem Bencusnnak, hogy nem sokára elutazom. Próbáltam pozitívan beállítani a dolgot, és azt ecseteltem inkább, mennyi minden is fog majd történni, amíg nem leszek itthon. Na, ebből aztán az lett, hogy néha megjegyzi, várja már hogy menjek, mert akkor jön majd a Mikulás. :) Nagyon benne van a kis fejében az öreg nagyszakállú, mert ha Katus valami rossz fát tesz a tűzre, Bence egyből megjegyzi, hogy "Katus, ezt látja ám a Mikulás!" Na igen. Vagy a Krampusz...

Bebus jár úszni, és hogy dicsekedjek is egy kicsit, el kell mesélnem, hogy 3 óra után áttették a nagyok közé, akik már egy éve járnak, annyira ügyes volt. Na, olimpia 2024? Magyar vízilabda-válogatott? Hehe

Katus pedig egyre inkább igazi csajszi lesz. Itthon leginkább azzal tölti az idejét, hogy hol a hótaposóját, hol a sok számmal nagyobb majdani sportcipőjét, hol pedig a jövő nyári gumiszandiját próbálgatja, általában egy hozzá passzoló fejfedővel együtt, Ha aztán megtalálta a tökéletes összeállítást, bevonul a szobába, és szépen eljátszik magában.

Úgy 26-27 évvel ezelőtt lehetett, amikor ültünk Lacával a konyhában reggelizés közben, felnőttesen kevergettük a teánkat kiskanállal - nem tudom miért gondoltuk, hogy a felnőttek így isszák a teát - és közben hülyére röhögtük magunkat a következő párbeszéden: "Képzeld, tegnap a Géza szerelte az autót, és közben bekakilt." "Hahahahahahaha" "A Bori meg elment bevásárolni és bepisilt." "Hahahahahahaha" (Géza bácsi és Bori néni amúgy anyáék barátai voltak.) Hasonlóan magasröptű és elmés eszmecserét folytattak a hétvégén a saját csemetéim is. Kata egyszer csak nemes egyszerűséggel közölte, hogy "Megettem a paklipát." Nagy röhögés. Bence rákontrázott: "Megettem a paksikát." És innen már csak egy lépés volt a "Megettem a kaksikát." Minden mondatot fergeteges kacagás követett persze.

Az elmúlt hétvégén Biatorbágyon voltunk, fényképek is lesznek majd egyszer talán, ha a fotós is úgy akarja... Eráék is voltak, a sok gyerek, anyuka és apuka pedig olyan jó hangulatot csinált, hogy szinte irigylem a kibucban élőket. Bencus és Bulcsú teljes egyetértésben "sztárvorszoztak", a lányok pedig járták a maguk útját, Bogi baba pedig élvezte a nyüzsit.

Most hétvégén Egerszegen voltunk, szombaton Keszthelyre kirándultunk, egy szóval nem unatkoztunk. Azért a szívem kicsit megszakadt, amikor vasárnap induláskor Bencus könnyes szemmel búcsúzott a nagyitól, Katus is kiabált, hogy nagyiiiii.

Na de hogy is kerül ide a Csinibaba? Hát úgy, hogy Bencus mesélt nekem ma valamit. Este fürdés után jó szokásunká vált, hogy összebújunk még, és beszélgetünk. Ma éppen a következőket mesélte: "Anya, tudod, mit szoktunk mostanában játszani az oviban? Hát azt, hogy az udvaron a Kristóffal elbújunk, és amikor arra jön Kinga, akkor elkapjuk és így csinálunk (mutatja, hogy megölelik)." "És ezt miért csináljátok?" "Hát mert a Kinga Csinibaba." "Csinibaba?!?! Az mit jelent?" "Hát azt, hogy szép, és tetszik nekem." Áhááá! Talán az sem volt véletlen, hogy éppen Kinga anyukája kapta azt a bizonyos megjegyzést a hátsó feléről... Kinga egyébként tényleg nagyon szép kislány, jó izlése van a szentemnek.

Aktuális fotók híjján íme néhány régebbi:

Fúú, mennyivel jobban telt a második szülinap, mint az első! Katus szavaival élve bulika volt nálunk a hétvégén, az is a javából. A köszöntés persze már pénteken elkezdődött, de az igazi nagy betűs BULI szombaton délután volt. Voltak vendégek, ajándékok, torta, éneklés, gitár, gyertyaelfújás, aztán még egyszer gyertyaelfújás, aztán még egyszer, és még egyszer, és még egyszer.

Katus igazán tudta, hogy róla szól minden. Csillogó szemmel fogadta az éneklést, még csak véletlenül sem tapsolt a végén - pedig amúgy mindig szokott - és az ajándékoknak is nagyon-nagyon örült. Bencus pedig igazi jó testvér volt. Atyaian állt Kata mellett, amíg égett a gyertya, és mi énekeltünk, közben pedig óvó mozdulattal söpörte félre a szeméből a haját, igazgatta, rendezgette. Katus pedig tűrte.

Tegnap reggel aztán, mivel 2 éves lett, szurira voltunk hivatalosak a doktor nénihez. Nem is volt különösebb gond, egészen ma estig. Katus combján ugyanis egy felnőtt tenyérnyi forró, piros, kőkemény folt jelent meg. Nagyon megijedtünk persze, de aztán konzultálva a doktor nénivel, és végigböngészve az internetet megnyugodtunk egy kicsit. Mindez az oltás gyakori mellékhatása, és igazából csak ijesztően csúnya, de Katusnak nem fáj. Állítólag 2-3 nap alatt elmúlik. Reméljük...

És akkor a fotók:

      Zsuzsi baba eszik

 Zsuzsi baba sétál

Kukuccs, mi van a csomagban Ádi?

   Még egy ajándék.

 Bóóldog, bóóldog, bóóldog születésnapot..

 Vigyorex

Csapatmunka

Ezer meg egy éve nem jutottam hozzá, hogy írjak ide, de mentségemre szóljon, hogy előbb engem, aztán pedig Zolit döntött le egy fránya vírus. Most már szerencsére jól vagyunk, a gyerekek pedig el sem kapták a kórt.

Közben persze, már ahogy ez lenni szokott, zajlott az élet. Még egy szabad este is belefért, amikor Anita vigyázott a gyerekekre, mi pedig jól kirúgtunk a hámból. Jól ment minden, senki nem panaszkodott, talán bevezethetjük ezt mostantól?

Bencus szerencsére változatlanul jól érzi magát az oviban, a tavalyi sírásokat, képzelt betegségeket elfújta a szél, no meg a tény, hogy most már nagy középső csoportos. Most Katus ad néha hangot nem tetszésének, főleg ha nem Ibi várja reggel az ajtóban. Ilyenkor görbülő szájjal közli, hogy "Nem szeretnék bemenni."  De aztán csak bemegy, és a napokat is kibírja valahogy, és a szeme sincs kisírva, amikor kijön délután.

Kettőjük között nagyon nagy az egyetértés. Ez főleg Bencuson, meg a hatalmas lelkén múlik. Nem szereti, ha Kata hisztizik sír, és mindig bevet valamilyen trükköt, hogy elterelje a figyelmét. Hétvégén reggelente pedig most már rendszerré vált, hogy nem jönnekki  ha felébrednek, hanem Katus ágyában bunkiznak, mi rendszerint már csak a hangos visítozásra ébredünk.

Nahát, úgy a tűnik a nyárnak tényleg vége. Elég rövid volt az idén, az elejét is lecsípték, a vénasszonyok nyara is elmaradt. Nem jó ez így. Kiélveztük volna még egy kicsit. Így meg csak annyi jut, hogy Katus reggelente sikítozik, ha fújja a szél a haját, délutánonként meg azért, ha esik az eső.

Bencus egy hete újra szeret oviba járni. Nincs már reggel sírás, sőt még ránk is szól, hogy igyekezzünk, mert ő bizony nem akar elkésni. Hm.. nem tudom mi változott.

Katus pofiján egy éktelen szúnyogcsípés van, amit ráadásul el is vakart, a seb pedig begyulladt. Hát nem egy szép látvány.

Íme két fotó a hétvégéről:

     Verik a blattot

Szentimentális vagyok, én tudom. De  megkönnyeztem, amikor elvitték. Olyan sok mindent éltünk át együtt. Ő hozta haza a gyerekeket a kórházból, vele mentünk először a bölcsibe, az oviba. Olyan sokszor ringatta őket álomba azon a kellemes, búgó hangján. Megbízható volt, soha nem hagyott bennünket cserben, mindig számíthattunk rá. De ma megváltunk tőle, remélem nem veszi a szívére. Elköszöntünk tőle mindannyian, megsimogattuk, megköszöntük, hogy olyan sokszor haza hozott bennünket épségben. Skoda mától már nem Sipos, valaki másra vigyáz majd, és ránk is valaki más vigyáz ezentúl. Csak remélni tudom, hogy ő is olyan megbízható lesz, mint az elődje. Amikor elvitték a ház elől, könyököltünk az ablakban, és Bencus csak annyit mondott: "Hát én sírni tudnék." Hát még én, nálam sehol nem volt a feltételes mód... Hát hiába, az emlékek.