Bence és Kata mindennapjai

Elég nagy volt a váltás az időjárásban a hétvégén. Annyira, hogy tegnap, ki sem dugtuk az orrunkat a lakásból. Cserébe viszont ízelítőt kaptunk a gyerekektől, hogy milyen is, amikor igazán jól viselkednek. Délelőtt az összes inget (13 DB!!!) ki tudtam vasalni, Zoli pedig ebédet főzött, amíg ők szépen játszottak a szobájukban EGYEDÜL! Lehet, hogy ez csak nálunk ilyen nagy szám, de erre eddig nem igen volt példa. Hol ronthattuk el?

Délután aztán már együtt játszottunk, volt minden: LEGO, Csocsó, babázás, gyöngyfűzés, miegymás. Este pedig pancsi után, tombolás a kanapén az X-faktorra. Katus kifejezetten élvezte, és a neki tetsző produkciókat fergeteges tapssal jutalmazta.

Ma délelőtt kisétáltunk hármasban a Margit-szigetre, amíg apa kocsit takarított, és két és fél órát sétáltunk. Bencusnak egy hanja sem volt, bírta rendesen, igaz vele volt a roller, arra néha felpattant, és azzal száguldott. Megetettük a kacsákat a tóban (majdnem megettek egy fél kiló kenyeret!), megcsodáltuk a teknősöket és még egy harkályt is láttunk, ahogy éppen gyógyította az egyik fát.

Kérek mindenkit, hogy a most következő történetet olvassa el, röhögje ki magát, aztán felejtse el, mintha sohasem hallott volna róla.

Tegnap délután gyanútlanul mentünk a gyerekekért. Először összeszedtük Katust, aztán célba vettük az ovit. Gyanús volt már az elején, hogy Bence lógó orral fogadott bennünket. Aztán megjelent Ancsi óvónéni is, és kérte, hogy mondja el nekünk, mit is csinált délután. Nagyon nem akaródzott neki, bújt, borzasztóan szégyellte magát, végül aztán csak kibökte a dolgot.

Történt, hogy Ádám barátjával csontvázasat játszottak az udvaron, amikor megérkezett Kinga anyukája, hogy hazavigye a kislányt. A történethez hozzátartozik, hogy Kingaanyu éppen babát vár, ezért gondolom az átlagosnál emocionálisan érzékenyebb mostanság. A két kis majom pedig fogta magát, Kingaanyu elé álltak, és közölték vele, hogy "szaros segg". Így egyszerűen. Kingaanyunak csöppet megnyúlt az arca, zokon vette szegénykém. (Megjegyzem egy 5 éves gyerek megnyilvánulásait azért nem feltétlenül kell mindig komolyan venni...) Ancsi hallotta az ominózus megjegyzést, és persze rögtön közbelépett. Bocsánatot kellett kérniük, aztán pedig büntibe vonultak a délután hátralévő részére. Végül pedig még nekünk is el kellett mesélnie, milyen rossz fát tett a tűzre.

Amikor elkezdték mesélni, komolyan azt hittem, hogy megvert valakit, de legalábbis ennél azért sokkal súlyosabb vétséget követett el. Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy komoly maradjak és hihetően tudjam leszidni. 

Végül abban maradtunk, hogy veszünk egy tábla csokit Kingaanyunak, ma reggel odaadja neki és újból bocsánatot kér. Nem tudom hogy sült el a dolog, minden esetre megígértük neki, ha megteszi, örök homály fedi majd a történetet. Legyen hát így...

Milyen hamar eltelt a hosszú hétvége! Na persze, ha jó programja van az embernek, általában repül az idő. Már pedig nekünk jó programunk volt a hétvégén.

Pénteken reggel 9-kor megnéztük a Kosuth téren a zászlófelvonást, huszárokkal, díszszázaddal, katonazenekarral, Viktorral. Ahogy kell. Aztán a Hősök terén a tisztavatást már kihagytuk, helyette inkább elsétáltunk a Szabadság térre, hogy megnézzük a szökőkutat, amire már régóta kiváncsiak voltunk. Hát tényleg olyan klassz, mint ahogy mesélték. A földből jönnek ki a vízsugarak, de ha egészen közel mész hozzájuk, szépen visszahúzódnak, és te egyenesen besétálhatsz a szökőkút közepébe. Még Bencus is megoldotta a feladatot, csak kicsit lett közben vizes...

Aztán játszótereztünk egy nagyot, szintén a Szabadság téren, végül elsétáltunk a metróhoz, otthon pedig egy nagy adag fagyival zártuk a délelőttöt. Íme mindez képekben:

Ebbe a bigyóba nagyon jól lehetett belekiabálni.

Ki is próbálták. Naná...

Este pedig Bencussal megnéztük a tűzijátékot. Nem ám a tv-ben! Csacskaság. Élőben, a rakparton, ahogy rendes embernek illik. Tetszett is neki nagyon, kicsit ugyan hangosnak találta, de végül is a tűzijáték befogott füllel is élvezhető, a szemét azért szerencsére nyitva hagyta...

Szombaton nagyiékkal kirándult Bencus, az úttörővasúttal gyermekvasúttal mentek fel a végállomásik, ott piknikeztek egy nagyot, aztán pedig vissza. Állítólag alig lehetett már visszatartani, mert hogy tudta, itthon köszöntés várja. És úgy is lett... Amíg ők kirándultak, mi sütöttünk, főztünk. Az eredmény pedig:

Ajándékot is kapott persze. Későbbb, amikor egyszer épp kettesben voltunk a szobában, odabújt hozzám, és lesütött szemekkel azt mondta: "Anya, én többre vágytam." El is mondta, hogy mire - tudtam persze jól - de sajnos az ajándék volumene miatt ebben csak a Jézuska illetékes...

Ma délután pedig örömzenéltünk itthon. Katusnak szokásává vált, hogy a gitárt csapkodva visít "Gitárázok!". Ez annyit tesz, hogy én gitározok, ő pedig a földön velem szemben leül, és énekelünk. Ma kis duónk váratlanul kiegészült Bencussal is, végül pedig annyira felpörgött a buli, hogy felpattantak, és táncra is perdültek.

Nagyjából ott folytattuk hétfőn, ahol júniusban abbahagytuk. Mármint az oviban. Reggel hatalmas cirkusz, kapaszkodás a lábamba, üvöltés "Any ne hagyj itt!! Ne menj el!" , majd gyermek lebogozása a lábról, betuszkolás a szobába és aztán spuri. Olyan is volt már, hogy utánunk szaladt. Viccesen hangzik, de megélni egyáltalán nem az. Talán, talán jövő héten jobb lesz, akkorra visszaáll a rend, lesz a mi óvónénink is és a saját szobájukban lesznek. Persze garancia nincs, hogy akkor majd simán, vigyorogva - mint régen - beszalad a szobába. Nehéz ügy. Délután viszont, amikor megyünk érte, mintha nem is emlékezne a reggeli műsorra, játszik, vidám, boldog. Tudom én, hogy ez a hiszti nekünk szól. Ennek ellenére nehéz...

Katusnál a helyzet változatlan, pontosabban annyit változott, hogy egyre árnyaltabban használja a nyelvet. ("Nem akarok puszit adni!" a szimpla NEM helyett, stb.)

A napok mégis vidáman telnek, mert amikor hazaérünk, valahogy mindenki érzi, hogy jól kell kihasználni azt a kevéske rendelkezésre álló időt. Együtt vagyunk, nem csinálunk semmi különöset, csak játszunk. Mostanában sokszor orvososat. Én vagyok a beteg, Bencus operál, Kata pedig gugol a fejemnél, és simogat közben pedig azt súgja a fülembe, hogy semmi baj.

Holnap kezdődnek megint a hétköznapok. Szürkék nem lesznek, arról megpróbálunk gondoskodni.

Az utolsó hét a nyári szünetből mókásan telt, hogy is telt volna másképp, amikor itt volt a nagyi??? Szokásos játszótéri menetek, pancsolás a kádban, hatalmas játszások. Még Katus is egészen kezelhető volt, vagy csak már megszoktuk a "visítós-stílust". Egyébként mutasson nekem valaki egy kétévest, aki nem fordul ki időről-időre magából...

Szerdán délután uszodában voltunk Bencussal. Nem strandon, rendes sportusziban. És legnagyobb megdöbbenésünkre bejött velünk a cseppet sem meleg nagy vízbe, sőt 4 hosszot úszott le kutya-gyors keverékben. Valahogy tényleg ösztönösen jött neki az úszás. Ki tudja, talán tényleg vízilabdás lesz belőle?

Pénteken délután pedig - mivel nem volt még elég melegünk a lakásban - labdacsatába kezdtünk, így Katus szókincse ismét bővült, nagy elánnal ordította, hogy "TÁMADÁS!!!". Általában apát gyűrtük, de szegény nagyi is kapott néha egy-egy kézigránátot a nyakába.

Most - vasárnap délután - pedig, hogy nagyi hazament, csendesen próbáljuk szokni a gondolatot, hogy holnap újra kezdődik a korán kelés, a gyorsan öltözés, a "gyerünk-gyerünk, induljunk". Mindez viszont sokkal könyebb lesz egy rutinos bölcsissel és egy középsős ovissal.

Az utolsó hetet töltjük a nyári szünetből - már ami az ovit illeti. Ezúttal mindenki otthon tartózkodik, nagyi felügyelettel zajlanak a napok. Ennek megfeleően mindenki elégedett, érdekes módon még Katus is alábbhagy a hisztivel, ha Nagyiról van szó.

Bencus nagyon jól érezte magát a múlt héten, igazi kis úszóbajnok lett, ugyanis mindenféle védőfelszerelés nélkül siklik a nagy vízben, sőt lemerül az aljára, hogy megnézze milyen mély is a víz.

Volt azért nagy öröm persze, amikor szombaton este hazaért. Alig győzték egymást ölelgetni, bár Bencus az autóban hazafelé azért megjegyezte, hogy "Biztos nagyon fog örülni nekem a Kata, szeretjük egymást. De ha együtt vagyunk, akkor meg mindig csak veszekszünk." Ez így persze ebben a formában nem is igaz. Jó testvérek szerintem, és ez elsősorban Bencuson múlik, mert hatalmas nagy szíve-lelke van. Katus meg jól kihasználja ezt persze.

Vasárnap délelőtt megint volt egy apró kalandunk, ami a Heim Pál kórház fül-orr-gégészetén fejeződött be. Nem volt beteg ezúttal senki, csak Bencus próbálta ki, hogy befér-e egy apró kis műanyag golyó az orrába. Befért... Csak ki nem akart már jönni. Amikor nekem szólt, már nem is lehetett látni fent említett tárgyat az orrlyukban, így spuriztunk a kórházba. Szerencsénkre egy sokat látott idős doktor bácsi volt az ügyeletes, aki pikk-pakk kiszedte a kis huncutot. Aztán meg - mivel nem sírt - azt kezdte kérdezgetni Bencus, hogy ő akkor most milyen játékot is kap, amiért ilyen ügyes volt. Felvázoltam neki, hogy tévedésben van. Az ok ugyanis, amiért a kórházban kötöttünk ki, magasan veri azt, hogy ügyesen hagyta kiszedni a golyót az orrából. Azt hiszem vette a lapot.

Végül pedig a nagy hír: van még egy unokatesónk! Benedek vasárnap este meglátta a napvilágot - még fent volt a nap - és mi nagyon örülünk neki, alig várjuk már, hogy nagyokat játszunk együtt. Isten hozott Benedek!

Fenti kérdés Kata szájából hangzik el mostanában gyakran. A bölcsiben vége van ugyanis a nyári szünetnek, de az ovisok még ráhúznak. Így történt, hogy Bencus a múlt hét elejét Balatonmárián töltötte Rékussal, Bulcsival, Bogival és kedves szüleikkel valamint nagyszüleikkel, ezen a héten pedig Tápiószentmártonban nyaral nagyival és nagypapával.

Görbült egy kicsit mindkettőnk szája, amikor búcsúztunk tegnap, de én azért próbáltam magam tartani, nehogy már én boruljak zokogva a nyakába! Bírtam is, míg ki nem kanyarodtunk az utcából, na ott aztán eltört a mécses. Fájdalmas dolog ez a szárnynövesztés...

Katus időközben folyékonyan beszél magyarul. Nem babanyelven nyomja már, hanem szép, kerek egész mondatokban beszél. Sőt énekel. Egész komoly repertoárral bír, a Mókuska, mókuska mellett szerepel még benne a Nád a házam teteje, Brumm, brumm brúnó, Tekeredik a kígyó. Viszont üröm az örömben, hogy közeledvén a 2 éves korhoz, bizony őt is elkapta a szörnyű kórság. Hiszti, hiszti hátán, nem akarom, neeeeem és társaik. Nem mondom, hogy egyszerű vele az élet mostanában. De tapasztalatból tudom, hogy elmúlik, és visszakapjuk Katust ehelyett a kis szörnyella helyett, aki most velünk lakik. Addig meg marad a próbálkozás, rábeszélés, trükközés és persze mindenekelőtt egy bazi nagy adag türelem.

Horvátországban jártunk a múlt héten, az első igazi közös családi nyaralást abszolváltuk. Mit mondjak, nagyon jól sikerült.

Egerszegről indultunk szombaton délelőtt, és kisebb-nagyobb (kényszer)pihenőket beiktatva végül este 10-re értünk Rab szigetére. Megérte az utazás, ráadásul a gyerekek nagyon jól viselték az utat, köszönhetően a klímának és a modern technikának, Micimackót néztek ugyanis szinte végig. Persze azért beiktattunk néha egy-egy fagyizást és tornázást is, nem is beszélve az út széli pisilésekről.

Szép helyen voltunk nagyon, a sziget maga amúgy inkább hasonlít egy kavicsbányára, de van rajta egy kicsiny földnyelv, ami tiszta zöld, gyönyörű szép leanderekkel van tele és még olajbogyyó is terem rajta szabadon.

A strandunk 2 percre volt a háztól gyalog, épp ezért még Bencus sem nyavalygott egyetlen-egyszer sem, hogy nem bír sétálni. Pedig volt nap, amikor reggeltől-estig a vízben volt, és mint tudjuk ez azért kiszívja az embert.

Katus is roppantul élvezte a vizet. Gyerekbarát hely volt a strand, vagy 200 métert lehetett besétálni a kristálytiszta vízben és még mindig csak derékig ért. A só sem zavarta őket különösebben.

Amikor nem strandoltunk, akkor megnéztük Rab városkát, igazi régi sikátoros kisváros, tiszta, barátságos és marha jó fagyit adnak. Többször is megkóstoltuk, hátha először csak szerencsénk volt. De nem...

Másik alkalommal hajókázni mentünk, és a sok apró sziget között még a tenger fenekét is nézhettük az "üvegfenekű" hajóról, ami igazából csak úgy volt üvegfenekű, hogy volt az alján négy ablakszerű valami, azon keresztül lehetett kukucskálni.

Bencus bebizonyította, hogy a gyerekek bizony bármilyen helyzetben boldogulnak. Nem izgatták a nyelvi akadályok, és simán elbeszélgetett Floriánnal, aki nem igazán bírja a magyar nyelvet. Bencus meg a németet nem. Viszont a végén már németül kívánt jó éjszakát, hangosan ordította, hogy "NEIN!!!", amikor elege volt az iszap csatából.

Katust pedig kiütötte a tengeri levegő. Délutánonként 3-4 órát aludt, majd este újra gond nélkül elaludt, és volt hogy reggel 8-ig is alhattunk mellettük. Az idejét nem tudom, mikor aludtunk eddig utoljára.

Az idő végig nagyon klassz volt, csak utolsó este csapott le ránk egy nagy-nagy vihar.

És hát akkor következzenek a képek, azt hiszem önmagukért beszélnek:

Azzal nem mondok gondolom újat, hogy meleg van. A hétvégén ezért Biatorbágyra menekültünk Gigiékhez, ahol egészen elviselhető volt a klíma, így a tervek ellenére ott is éjszakáztunk. A gyerekek legnagyobb örömére persze. Katus és Bulcsi a végére egészen összemelegedtek, már nem volt percenként visítás, hogy "Búúúcsi, addvissza!!"

Volt pancsi, lányok lövöldözése vízipisztollyal, visítás, miegymás. Bogibaba pedig mindeközben békésen aludt a rumli közepén felállított járókájában a nappali közepén. Hiába, harmadik gyerek a szentem, már csak a ricsajban érzi jól magát.

Katus szombaton egyáltalán nem aludt, egészen jól bírta, cserébe vasárnap délelőtt kidőlt, igaz utána már nem aludt.

Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, annyira, hogy Bulcsi - tőle szokatlan módon - sírva fakadt, amikor vasárnap délután hazajöttünk.

És akkor jöjjenek a képek:

Katus rátalált régi székére, ami most már Bogibabáé.

Egészen mostanáig azt hittük - minden jel erre utalt - hogy Katus nem lesz olyan vízinyuszi, mint Bencus. Ma viszont rácáfolt erre a kisasszony. Strandra mentünk az ikrekkel és anyukájukkal, 9 óra után már sorban álltunk a pénztárnál, hogy birtokba vegyük a medencéket. Katus először csak a medence szélén ücsörgött, aztán beljebb merészkedett, majd beleállt az úszógumiba. Végül pedig úszógumi nélkül hasra vágta magárt, lábát lebegtette a vízen, és hangosan kiabálta, hogy úszom! És tényleg. Érdekes módon nem zavarta, ha vizes lett az arca. Pár óra múlva már odáig jutottunk, hogy a vízen húztam ide-oda, miközben ő nevetve prüszkölte, hogy "mégegycce".

Bencus pedig felavatta az új búvárszemüveget és vízipipát. Szinte egész nap csak a fenekét láttam, meg a pipa kiálló részét, amint hol itt, hol ott bukkant fel a medencében.

Katus egészen háromnegyed 4-iga bírta. Akkor lemerült az elem, és miután a szeme konkrétan majdnem leragadt, miközben egy szendvicset falatozott, beleültettem a babakocsiba, toltam kb. 5 métert, és már aludt is. Egészen negyed 6-ig. Akkor felébredt, vigyorgott és közölte, hogy "Akajok pancsi". Mit tehettem? Mentünk.

Majdnem 7 óra volt már mire hazaértünk és hetek óta először nyolckor ágyban voltak mindketten, ráadásul egy hangjuk nem volt utána.

Na akkor most mindez képekben:

Vakáció van. Mindenkinek. És mi más lehet a dolgunk vakáció alatt, mint hogy jól érezzük magunkat? Így ma az ikrekkel és anyukájukkal az állatkertben voltunk. Már 10 óra után nem sokkal ott voltunk és egészen fél négyig kitartottunk. Tőlünk ez azért nem volt olyan meglepő, de hogy Katus is bírta, azon én is meglepődtem. Igaz, amikorr kifelé toltam az állatkertből, nagyon hamar félrecsapta a fejét, és már aludt is. Arra sem ébredt fel, amikor átraktam a kocsiba. Kis erőgyakorlatot tartottam az autóhoz visszavezető úton, mivel Bencus szokás szerint lesérült - ezúttal egy nagy flekk a sípcsontján - így őt cipelhettem, a fennmaradó kezemmel meg tolhattam a babakocsit, mindezt egy hátizsákkal a hátamon. Még csodálkoztam is, hogy még csak közelítettem a zebrákhoz, de az autók már megálltak.

Az állatkertben nagyon jó volt. Van bent egy 3D-s mozi, ahol nagyon aranyos kis filmeket - a mi kedvencünk egy dínós volt - vetítenek, és szemüveggel lehet nézni. Még Katus is tátott szájjal bámulta a látványosságot, igaz amikor jött a T-Rex, elbújt a perece mögé.

Az állatok jelentem jól vannak, elefántokat hangosan üdvözöltük, a zsiráfokat megsimogattuk, a vízilovakat megcsodáltuk.

Jöjjenek a képek:

Még miélőtt megérkeztünk volna az állatkertbe, túristásat játszottunk a Hősök terén.

Tegnap kölcsönkértük Lilit, majd fogtuk magunkat és kimentünk Biatorbágyra, hogy meglátogassuk a barátokat. Szerencsére Lilit cseppet sem viselte meg, amikor elköszönt apukájától, sőt vidáman integetett neki az ablakból.

Délelőtt testületileg kivonultunk a játszótérre nem mindennapi látványt nyújtva Ági barátnőmmel, ahogy az 5 gyereket próbáltuk terelgetni. Na jó, csak 4-et, mert hiszen Bogibaba még békésen szunyókált a babakocsiban. Bencus rangidősként terelgette a két kisebbet, Lilit és Bulcsút, Katus pedig a nyakamból szemlélte a világot.

Délután a kertben folytatódott a móka, kacagás. Volt ott minden, mi csak annyit hallottunk, hogy "Támadás!" meg hogy "Aki bújt, aki nem..".

Lilkó egyszer szólt, hogy álmos, és én jó pótmamiként el is vonultam vele aludni. Oda is feküdtem szépen mellé - előtte nagy szemekkel kérte - aztán egyszer csak felült, és közölte velem, hogy ő bizony nem álmos. Én pedig újra jó pótmamiként hagytam magam rábeszélni a dologra, és csatlakoztunk a többiekhez.

Persze ez azért azt is jelentette, hogy este, amikor haza indultunk, nagyon hamar egyenletes szuszogás hallatszott a három gyerekülésből a hátsóülésről.

Íme a fényképek:

Lilivel és apukájával ma papást-mamást játszottunk. No nem úgy. Összeálltunk, aztán szép nagy családként besétáltunk az Elevenpark nevű játszóházba. Jól érezte magát mindenki, bár Bencust érte egy apróbb baleset. A rövidgatyája felcsúszott, miközben ő meg lefelé igyekezett a csúszdán, és apróbb égési sérülést szerzett. Ezt leszámítva viszont nagyon jól telt a délelőtt, a lurkók igencsak elfáradtak. Annyira, hogy Katát nem is sikerült ébren tartani hazafelé az autóban. Ennek viszont az lett a következménye, hogy délután egykor leraktam, és negyed háromig a teljes dalrepertoárját előadta az ágyikóban. Aztán elaludt.

Este mostanában virágzik a tök nálunk. Fürdés után nem lehet velük bírni. Rohangálnak, röhögnek mindenen, rosszalkodnak ezerrel. De nincs szívem rájuk szólni. Ma például, amikor megkérdeztem Bencust, hogy miért este kell ezt a műsort csinálni, miért nem napközben, azt válaszolta, hogy azért, mert ők este szeretnek játszani. Most erre mit lehet mondani? Amikor olyan aranyosan eljátszanak együtt, és majd szétveti őket a jókedv.

Íme a délelőtti képek:

Mármint az enyém. Elérkezett végre az éves rendes szabadság. Persze ez azt is jelentette,hogy nagyi haza ment vasárnap.

Hogy elkerüljük a nagy sírás-rívást, kaptuk magunkat és elindultunk beszerezni a kellékeket a NYARALÁSHOZ. Így birtokunkba került 2 pár gumicipő, egy búvárszemüveg vízipipával, egy szörfdeszka-szerűség, 2 darab fürdőgatya, valamint egy DEUTSCHLAND felíratú focilabda. (Családunk apraja-nagyja ugyanis a németeknek szurkol a foci vb-n, Katus gyönyörűen artikulálva rázza a fenekét a tv előtt, ha focimeccset lát."Hajrá Németek!" Tulajdonképpen az sem zavarja, ha épp nem a németek játszanak.) No de hogy visszakanyarodjak a bevásárláshoz. Nyuszi is velünk tartott... vesztére. Merthogy elvesztettük. Visszamentünk ugyan érte, de nem volt már sehol. Nagyon nagy szerencsére (és némi előrelátásra utal) volt itthon egy alteregója, amiről Bencus nem tudott, így szépen elmagyaráztuk neki, hogy nyuszi valószínűleg megunta a várakozást a boltban, és egész egyszerűen hazajött utánunk. Volt is nagy öröm a viszontlátásnál.

A hétköznapok amúgy zajlanak. Szerencsére néha még nem ébrednek 6kor, így nekünk is jut valami a szabi-feelingből.

  Okoska botocska

Alapvető változás állt be a hétköznapjainkban. Én nem tudom, hogy a Nagyi mit csinál a gyerekekkel napközben, de éjszaka olyan jókat alszanak, hogy reggel általában föl sem ébrednek addig, amíg mi eljövünk otthonról.

A szúnyogok kínoznak bennünket, szerencsére Katus szemét azóta nem csípte meg több kártevő. Ő maga viszont barátságot kötött velük, és már becézi is őket. Mutogat és közben hangosan kurjongat, hogy "Szunyíí!"

Több mint egy hete nincs ovi, és érdekes módon Bencus még egyetlen egyszer sem kérdezte meg, hogy mikor megyünk már oviba. Nagyon kiváncsi leszek, hogy bírja a szünetet a végéig.

Végezetül pár fénykép:

Igen, ez valóban az, aminek látszik. Megahiszti, igazi háton pörgős variáció még az utolsó bölcsi-hétről.

Itt pedig - ha jól emlékszem - éppen fánk tészta készül. Nyami, igazán finom lett!

Eljött hát az oly régen várt nyári szünet. Pénteken egy visszanézés nélkül hagytuk ott az ovit és a bölcsit, hogy a gyerekek élvezhessék a hirtelen rájuk szakadt nagy szabadságot. Érdekes módon azóta sem kérdezték meg, mikor megyünk oviba, vagy bölcsibe. Jó, hát Katustól azért ez kevésbé váratlan dolog.

Szombaton reggel megérkezett NAGYI, hogy kezdetét vehesse a móka, kacagás. Az időjárás ugyan ellenük dolgozik, de egy nagymamán nem foghat ki holmi eső, és olyan szinten fáradnak el a gyerekek a nap végére, hogy igen-igen jókat alszanak. De talán most már elkezdődik az igazi nyár, és ki tudnak menni a négy fal közül.

Vasárnap megköszöntöttük lenti nagypapát, az a délután is vidáman telt, és ezt fényképekkel is tudom bizonyítani:

Katus szemhéját megcsípte egy szúnyog. Pontosabban az egyik szeménél alul, a másiknál felül volt egy nagy csípés. Annyira betegadt a szeme, hogy hétfőre nem is tudta szegény kinyitni. A másik csípést viszont elvakarta, ott meg lett egy szép nagy flekk, így a végére úgy nézett ki, mint egy dzsungelharcos, aki megküzdött a helyi erővel.

Esténként - mivel vakáció van - kevésbé vesszük szigorúan a lefekvés időpontját, így fürdés után még megkezdődhet a pörgés, hogy aztán aludjanak egy jó nagyot.

Melegrekord ugyan nem dőlt meg a hétvégén, de hogy kánikula volt az tuti. Nem is maradtunk a lakásban, hanem szombaton reggel felkerekedtünk és meg sem álltunk Pistiékig, ahol már várt bennünket a medence és a felállított bográcsállvány - no meg persze rajta a bogrács. Bencus bele is vetette magát a habokba a két fiúval, Katus kicsit szkeptikusabb volt, vagy két órán át nézte a fiúkat mielőtt belemerészkedett volna a vízbe.

Bencust ki sem lehetett robbantani a vízből, néha kijött, megállapította, hogy fázik, majd azzal a lendülettel mászott is vissza. Katus - miután nagy nehezen beleraktuk a medencébe - épp csak addig maradt, míg egyszer víz nem érte az arcát, akkor aztán felháborodva, prüszkölve, köpködve ordította kérte, hogy vegyük ki a poklok-poklából. Inkább azzal volt elfoglalva, hogy régi lovagját, Zsozsit bolondítsa. Egész nap egymásra voltak kattanva. Fagyizni kézenfogva jöttek, én nem is foghattam a kezét, csak a Zsozsi, és ha véletlenül Zsozsi félrenézett, vagy ne adj Isten más után kezdett érdeklődni, akkor Katus hangosan kiabált vele. Hát istenem, tanulni kell még a finom hódítási praktikákat, egyenlőre Katus a direkt kommunikációt gyakorolja.

Vasárnap otthon voltunk ugyan, de nem maradtak víz nélkül a prünytik, az erkélyen folytatódott a pancsolás. Itt már Katus is jobban élvezte - vagy csak belejött. Este fél hétkor pelenkástul mászott volna be a vízbe, ha a gonosz anya nincs résen. Nincs nyár fagyi nélkül, így otthon is prezentáltunk hát nekik jégkrémet. Katusnak hiába mondtuk, hogy nem harapjuk, dugja ki a nyelvét, és úgy fogyassza a hideg finomságot. Ő nagy bólogatva kidugta a nyelvét, majd egy óvatlan pillanatban leharapta a felét.

A nap és a víz aztán megtették a hatásukat, este hangos szó nélkül elaludtak mindketten.

De jöjjenek inkább a fényképek a sok beszéd helyett:

Meleg van. Nagy újságot ezzel gondolom senkinek nem árulok el. Szerencsére azonban jön a hétvége, úgy néz ki a meleg is marad, mi más jöhetne hát, mint a PANCSOLÁS. Így csupa nagybetűvel. Részleteket inkább majd hétfőn. :)

A bölcsiben, oviban - mivel ott is meleg van - a gyerekek napjuk nagy részét az udvaron, kertben töltik. Katus meg is kezdte a bölcsődei homokozó módszeres hazaszállítását. Minden este több kilónyit rázunk ki a hajából, a ruhájából, bizony még a pelusából is.

Bencus is hasonlóan retkesen piszkosan érkezik haza, de hát ezzel jár a jó idő.

Katus ma reggel divatbemutatót tartott, pózolt a lencsének, íme az eredmény:

Elmúlt a krupp, maradt ugyan egy kis nátha meg köhögés, de azt már az oviban is kikúráljuk, ha kell. Reggel nagy boldogan indultunk az oviba és a bölcsibe, de ez a boldogság csak addig tartott, amíg oda nem értünk az ovihoz. Ott ugyanis kezdetét vette A BÖMBÖLÉS. Nem is tudtuk megvígasztalni, még amikor beültünk az autóba, akkor is bömbölt a drága gyermek az udvaron. Csak remélni tudom, hogy azóta helyre jött e lelki békéje, és vidáman rohangál a többiekkel.

Katusnak is valami rövidsége volt az éjszaka, mert gyakran felébredt, de miután kihoztam, és közénk fektettem, elszundított.

Na mindegy, már csak másfél hét, és kezdetét veszi a vakáció. Arra inkább nem is gondolok, hogy mi lesz majd augusztusban, amikor újra oviba kell menni. Addig marad a nyár, a móka no meg a kacagás.

Nem, nem vettünk új kávéfőzőt. Ez a szép nevű betegség volt a legújabb szerzeményünk. Bencus kapta, csak hogy ne unatkozzunk. Pénteken reggel kezdődött, de nem volt vészes a dolog, így elvittük az oviba. Viszont amikor mentem érte, nem volt hangja egy szál sem, és nem köhögött, hanem ugatott. Felülírtam az álláspontomat, és nem csak a gyógyszertárba mentünk be köhögéscsillapítóért, hanem benéztünk a rendelőbe is, ahol ugyan a mi doktor nénink nem rendelt, de volt helyette egy nagyon aranyos másik. Felállította a diagnózist, hogy ez bizony krupp. Elővett egy kis maszkot is, amihez egy cső volt szerelve, és abba spriccelt valami gyógyszert, amit ott rögtön be kellett lélegeznie Bebusnak. Írt egy kúpot is, és azzal a megnyugtató instrukcióval engedett el a hétvégére, hogy ha rosszabbodik a helyzet, akkor menjünk azonnal a kórházba, de előtte adjuk be a kúpot, mert életmentő lehet. Szerencsére a kúpra nem kellett sort keríteni, elég volt, ha a hűtőbe dugtuk a fejét. Gyógyszer nincs ugyanis erre, csak a hideg, nyirkos levegő segít. Na már most ezt nyáron elég nehéz produkálni. Így maradt a hűtő. Viszont az tényleg segített. A végén már addig jutottunk, hogy Bencus maga kelt fel éjszaka, és szólt, hogy menjünk a hűtőhöz "lélegezni".

Szerencsére azért a hangulata jó, és mivel holnap amúgy sem lenne ovi, apával csapnak itthon egy fiús napot.

Focibajnokság az udvaron és gyakorlás az utánpótlással.

Nem csak az időjárásra jellemző ez mostanában, hanem ránk is. Folyamatos hullámvasúton ülünk, pedig nagyon hiányoznak már a megszokott szürke kis hétköznapok.

Múlt hétvégén Halason voltunk, ott is aludtunk, mindenki nagyon jól érezte magát. Pláne, hogy Lacusékkal is találkoztunk. Bencus nagyon boldog volt, azóta megint napirendre került a téma, hogy mi mikor költözünk Svájcba. Aztán amikor felsoroltam neki, hogy ki mindenkit látna csak nagyon ritkán, ha mi Svájcba költöznénk, akkor azért visszavett a lendülete.

De a múlt hét hullámvölgyének mélypontja csütörtökön jött el. Gyanútlanul ténykedtem az irodában, amikor csörgött a telefon, és Anikó óvónéni hívott kétségbe esetten, hogy azonnal jöjjünk  Bencéért, mert erős fejgörcse van, szédül, nagyon sír és nem tudnak vele mit kezdeni. Persze halálra váltan rohantunk mindketten, tűzés a Madarász utcai kórházba, ahol is a belgyógyászaton alaposan megvizsgálták. Utána vérvétel - lefogni azért nem kellett, de szerintem az egész kórház hallotta, hogy ő ugyan ezt nem akarja - majd hazaküldtek bennünket azzal, hogy másnap a szemészeten folytathatjuk a tortúrát. Ezt Bencusnak talán nem kellett volna hallania, mert attól a pillanattól kezdve nem is a feje fájt, hanem a szeme. De annyira, hogy sírt. Így utólag leírva persze egyértelműnek tűnik a dolog, de én akkor nem voltam sem élő, sem holt. Naná, hogy a legrosszabbra gondoltam...

Aztán szerencsére másnap a szemészeten sem találtak semmit és a véreredmények is tökéletesek lettek, Bencus panaszait is elfújta a friss tavaszi szellő. És egész hétvégén elő sem kerültek, szívből élveztük a gyereknapot vasárnap a ligetben (lásd a képeket lent) és szombaton az ikreket, akik látogatóban voltak nálunk egész nap. Nyoma sem volt sem fejfájásnak, sem szemfájásnak. Persze nem akarom elbagatellizálni a dolgot, én hiszem, hogy fájt a feje meg a szeme. De hogy itt valami nem stimmel, az is tuti. Így most marad a konzultálás a doktor néninkkel és valószínűleg egy pszichológus, aki remélhetőleg kihúzza belőle valahogyan, hogy mitől produkál ilyen tüneteket mint most ez, vagy a múltkor a hasfájás és a hányás.

Közben Katusnak pedig valószínüleg nap-allergiája van, csúnya piros foltok jelennek meg a bőrén, ha huzamosabb ideig napon van.

Szóval nem unatkozunk, mindehhez jön még az is, hogy Zozi is, én is dögrováson vagyunk, nem bírunk kikeveredni a náthából egy hete.

Na de félre a panasszal, éljen az optimizmus, ugyanis minden görbe kiegyenesedik egyszer.

És akkor jöjjenek a fényképek a gyereknapról:

Katus mostanában már nem Vauvaunak hívja a kutyákat, hanem Tutyusnak. Imádata addig jutott, hogy Bencével szoktak kutyusosat játszani. Ezt úgy kell (vagy hogy Bencus szavaival éljek, "az a játék lényege")  hogy négykézlábra ereszkedünk, ugatni kezdünk, majd odamegyünk anyához, a térdénél fölkapaszkodunk, és jó alaposan megszeretgettetjük magunkat. Hétvégén ez már odáig fajult, hogy a földre egy tálkába kellett a két kutyusnak vizet rakni, azt itták:

A múlt heti hőemelkedésből végül fülgyulladás lett, csütörtökön elvittük Katust a Madarász utcába, ahol egy a magyart erősen törő doktor néni diagnosztizált egy kezdődő fülgyulladást, de szerencsére gyogyival kikekezeltük, így a hétvégére már nem volt semmi panasz, sőt ma már bölcsibe is ment.

Vasárnap ünnepeltük lenti nagyi szülinapját, volt móka-kacagás, no meg persze finom torta.

Ma reggel oltásra voltunk hivatalosak a doktor nénihez, végül csak Bencus kapott szurit a kullancsok által terjesztett mindenféle kórság ellen. Katus a betegség miatt majd csak jövő héten élvezheti ki a dolgot. Ítéletidő volt amikor mentünk a rendelőbe, Katus rendesen pánikolt a kezemben. Érdekes módon most nem hajtogatta, hogy "Éta, éta" (mármint hogy szeretne inkább a maga lábán sétálgatni).

Jelentem a középfülgyulladásból végül nem lett semmi, Bebi azóta is boldogan jár oviba, nem beteg. Katus ellenben vasárnap óta hőemelkedéssel küzd, nem is volt bölcsiben. Azt hittük holnap már megy, de ma estére megint hőemelkedése lett, úgyhogy Zozi marad vele itthon. Bence persze ilyenkor szomorú, nagyon ki kell színezni, hogy Katus milyen beteg, milyen rossz neki, ez fáj az fáj. Ettől aztán megnyugszik. Hát, reméljük hamar kilábal belőle.

 "Anya, mondd szépen ÁÁÁÁÁ!"

 Vasárnap délután

 Legózik a nagyfiú

   Esti mese