Bence és Kata mindennapjai

Terv szerint ma a Felvonulási térre akartunk menni a Szelektív Napra, de nem így alakult. 9 óra felé Bencus sírni kezdett, hogy nagyon fáj a füle. Adtam neki fájdalomcsillapítót, de mivel nem múlt, délben elmentünk a Heim Pálba. Hát alaposnak nem mondanám a vizsgálatot, amin kersztül ment, a doktornő kb. 3 mp-ig belenézett a fülébe, és mondta a diagnózist: középfülgyulladás. Csak az volt a furi, hogy előttünk 3-an voltak, és mind a hárman ezzel a diagnózissal jöttek ki. Ráadásul azóta nem is fáj a füle. Úgyhogy elképzelhető, hogy felülbírálom a doki nénit, és én ugyan nem adom be neki az antibiotikumot.

Katus maradt apával, amíg mi a kórházat jártuk, és békésen szunyókált, mire hazaértünk.

Délután azért nagyon jól éreztük magunkat, főleg, hogy a nagybeteg is jól érezte magát.

Vidám képek is készültek, íme:

Anyák napja volt ma a bölcsiben. Na, műsor azért nem volt, szépen az ülébe vette mindenki a saját porontyát, aztán énekeltünk, mondókáztunk együtt. Katus egyébként nagy előrelépéseket tesz ez ügyben. Abszolút felismerhető mondatokban kezd beszélni. Ma pédául azt ecsetelte, hogy a bölcsiben az egyik dadus eltörte a lábát, és ez jajajajaj mennyire fájt neki. És a történetet abszolút tudtuk követni!

Bencus tegnap délután a kövin töltötte az időt, délben ugyanis hasi ultrahangra voltunk hivatalosak a Heim Pálba, majd miután végeztünk, nem akartam már visszavinni az oviba, inkább bejött a dolgozóba. De úgy tűnik használt, mert persze unatkozott, és ma már vigyorogva, boldogan ment oviba. Ráadásul délután azzal jött haza, hogy a Zsófi csókolózott. Hm, kérdeztem, hogy kivel. Erre nagy pironkodva kinyögte, hogy vele. Ennél többet viszont nem volt hajlandó elárulni, és azt hiszem megőrizendő a kis pupák intim szféráját én sem írok ezekről a dolgokról többet. :)

Mióta van saját pici tündéri fényképezőgépem (Puszi érte Zozónak), sorra készülnek a pillanatfelvételek a gyerekekről. Tegnap Buksi volt porondon. Bencus szépen felöltöztette pizsibe, aztán ketten betakargatták, énekeltek neki, és végül Bencus mesét is olvasott, amit Katus is nagyon hallgatott.

Az új szobájukat sem örökítettük még meg, itt most már látható, hogy emeletes ágy boldog tulajdonosai lettek.

Íme:

Hűha, mennyi minden történt az elmúlt héten! Először is újabb taggal bővült a csapat, megszületett Bogibaba, Rékus és Bulcsi kishúga, Isten hozta itt nálunk, nagyon vártuk már.

Hétvégén nagyi volt nálunk, telefonon beszélt Lacusékkal Svájcban, innentől kezdve pedig Bencus azért volt szomorú, mert hiányoznak neki a Lacáék. Mostanában mindig talál magának valami szomorkodnivalót. Amikor este fürödtünk, megkérdezte tőlem, hogy mikor lesznek a Lacáék nyugdíjasok. Mondtam neki, hogy még sokára, de miért? Erre ő: mert akkor ők is ideköltöznek majd Budapestre. :) És egyébként is, miért építették ezt a Svájcot ilyen messzire, miért nem csak oda, ahol a nagyiék laknak (Egerszegen), akkor gyakrabban találkozhatnánk velük. Hát ilyenek töpreng mostanában.

Esti program: rohangálás. "Bebe, gyeleee!" "Kataaa, hagyjááááál!" Ilyesmiket lehet ilyenkor hallani.

Kaptunk Eráéktól egy frankó gumicsizmát, amit Katus szombaton reggel mindjárt fel is próbált pizsamára, aztán nem is volt hajlandó levenni, abban parádézott.

Teregetni is szokott segíteni a kis drága, általában abban merül ki a tevékenység, hogy valamilyen ruhaneműt a fejére biggyeszt, a lejjebb látható képen éppen Bencus gatyájában billeg.

Az erkélyre újra kitettük a hintát, amiben tavaly olyan jókat szunyókáltunk Katussal délelőttönként, hát most már ketten randalíroznak benne, és én inkább nem kockáztatom testi épségemet azzal, hogy beülök közéjük.

Hogy micsoda gyönyörű idő volt hétvégén!!! Ráadásul pedig senki sem volt beteg, rosszkedvű, szomorú, így hát igen vidám két nap van mögöttünk.

Szombaton reggel korán indult a nap, ebben semmi új nem volt nekünk, abban viszont annál inkább, hogy sikerült rábeszélni a gyerekeket, hogy foglalják le magukat és egymást, amíg mi kitakarítunk egy kicsit. És ez most először sikerült nekik! Na, azért nem túl sokáig, de ki tudtunk takarítani, igaz a végére már ők is besegítettek az ablakpucolásba.

10 órakor már a játszótéren voltunk, ahol Bencus meg Kálmán bácsi egy szezonnyitó locsolásra jöttek össze. 2 órán keresztül nem sok gondom volt rá, Kálmán bácsi átvette a felügyeletet. Addig csak arra kellett figyelni, hogy Katus ne nagyon tömje tele a száját homokkal.

A délutáni alvás közben megérkezett Anita, aki aznap este - hogy Bencus óhaját teljesítse - nálunk aludt. Na de alvás után még várt ránk egy jó kis móka: libegőzni mentünk a János-hegyre. Jól sikerült a buli, ez talán a képeken is látszik.

Katus közben folyékonyan beszél már. Saját nyelvet fejlesztett ki magának, saját szavakkal. És komoly bajba kerülhet, aki nem érti mit akar, mert hogy ő aztán nem magyaráz türelmesen másodszor, ne adj isten harmadszor, hanem ordít...

Vasárnap délután biciklizni indultunk - nagy meleg volt - és gondoltam elég lesz rá egy vékony pulcsi. Erre ő kétségbe esve rohan Zolihoz, hogy "Pupiii, pupiii!!" Nála kétségbe esettebb talán csak Zoli volt, nagy szemekkel nézett, hogy mit is akar a kislánya. Hát a mellényét akarta felvenni, amit ő nemes egyszerűséggel csak pupinak hív. De ugyanez van a csúzdával, ami nálunk jopa, az innivalóval, ami mamma.

Végezetül pedig a képek a libegőzésről:

Hosszú idő után ma először mindenki a helyén töltötte a napot. Szerintem a gyerekek könnyebben vették, mint én... :)

Az oviban ma a Földet ünnepelték, lévén a Föld napja. A Katica csoport sziklakertet ültetett, mindenki kivette a munkából a részét.

Bebével egyébként most visszatértünk a 2 évvel ezelőtti szintre, amikor is pityeregve - na jó akkoriban inkább hason fekve, ordítva, hisztizve - mentünk bölcsibe. Most reggelente ez a program az oviban. Jobb napokon tartja magát, hősiesen küzd a könnyeivel, és csak ölel magához szorosan - titokban persze én is nyelem a könnyeimet. Rosszabb napokon sírás is van, még rosszabbakon ordítás. Hát most épp ez van.

Katus meggyógyult, igazából már kedden sem volt semmi baja, éppen ezért a tegnapi napot Biatorbágyon töltöttük, nosztalgiáztunk egy jót, amikor még a jóléti társadalom áldásos vívmányát élveztük Erával, a Gyedet, és sűrűn gyűltünk össze mi kismamák a jó kis vidéki levegőn Gigiéknél. Gigi előtt egyébként le a kalappal. Mindenórás kismama, 2 gyerekkel, elvileg most már bármikor megérkezhet Bogibaba, de ő mégis olyan fitt, hogy én csak néztem. Nincs ám nyekerge, hogy ezfájazfáj, pedig aztán sokszor még a fürdetés is rámarad EGYEDÜL. No hát, ilyen mintamamák is akadnak...

Fényképek: a 21. század gyermekei.

Nem, ez most nem vicc. Újra itthon vagyunk, ezúttal Katus lett beteg. Hősiesen küzdött Bebe torokgyuszi bacijaival, nem is kapta el, viszont - gondolom én - valami fránya hányós-vírust beszerzett. Így ma őt kellett hazahozni a bölcsiből 11kor, mert lázasan pihegett, miután kitette a taccsot szegényem. Most alszik, délután pedig, a változatosság kedvéért meglátogatjuk a doktor nénit.

Pedig a hétvégénk nagyon jól telt, még nem volt jele semmiféle betegségnek, Bencus is meggyógyult.Szombaton ezért felkerekedtünk, és elmentünk Visegrádra, hogy bobozzunk egy nagyot. Be is jött, mindenki nagyon élvezte, még Katus is minden menet után hevesen bólogatott, hogy "mééég".

Bobozás után komppal átkeltünk Nagymarosra, ez Katusnak annyira nem tetszett, félt egy kicsit a kompon, bezzeg vénségéges vén Bencetengerésznek egy hangja sem volt, tátott szájjal figyelt mindent.

Délután sem tudtunk itthon maradni, annyira jó idő volt, így biciklizni indultunk. Összeszereltük Bencus tandemszerű valamijét Zozi biciklijével, én pedig Katust vittem az ülésben.

Vasárnap újra biciklizés volt a program, annyira tetszett mindenkinek, hogy ismételni kellett.

És akkor következzenek a képek (köztük még két régebbi is, most találtam a telefonomban, farsangi, illetve márc. 15.-i képek.)

Beigazolódott a tegnapi diagnózisom, tényleg Mandula Gyuszival kötött Bence szoros barátságot. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, antibiotikum, fájdalom - és lázcsillapító, torok- és orrspray stb. A helyzet annyiban javul, hogy éjszaka már nem ébred arra, hogy fáj a torka. Annyiban viszont változatlan, hogy a betegségtudata igen nagy. Nagyon szenved. És én, az alapvetően rosszindulatú anya kénytelen vagyok a háta mögött jól megmosolyogni ezt. Pedig nem mindig vicces a helyzet. Tegnap este például egy gyenge 10 perces hiszti tört ki azért, mert be kellett volna venni a gyógyszert. (Megjegyzem Bencével soha nem volt gond, már ami a gyógyszerbevételt illeti.) Amikor végre sikerült némi zsarolás és könyörgés árán beleimádkozni, még sírva jegyezte meg, hogy "Picit azért ízlett..." Most az ilyenre mit lehet mondani? Hát én még akkor is röhögtem, ha előtte szerintem igen közel álltam az agyvérzéshez.

Szóval itt tartunk most. Szedjük a gyógyszert és bízunk benne, hogy Gyuszi nem ragaszkodik majd különösebben Bencushoz.

Most pedig jöjjenek az elmaradt állatkertes képek még Húsvétról, meg pár otthoni életkép:

Még mindig itthon vagyunk Bencussal. A hányásnak ugyan vége, igazából nem is volt hányás - inkább a lelke fájt szegényemnek, de ez egy hosszabb történet - most viszont tényleg beteg, alighanem bekaptunk egy mandulagyulladást. Persze ez még nem hivatalos szakvélemény, doktor nénihez csak délután megyünk, de szerintem ez lesz a diagnózis. Szóval újabb egy hét. Még az a szerencse, hogy a követség gyerekbarát munkahely...

Na szóval. Szombaton délután Lilivel és kedves szüleivel ellátogattunk az abonyi állatkertbe, ahol is egy majdnem újszülött kis oroszlánt lehetett simogatni. Sajna Zozi itthon hagyta a fényképezőgépet - ki gondolta volna, hogy nincs hozzánőve a kezéhez?? - így nem csináltunk képeket. De mindenki elhiheti, hogy az oroszlánbébi nagyon aranyos volt, és meg is tudtuk simogatni, az én kezemet meg is harapta, Bencéét meg megkarmolta.

Bencus közelebbi ismeretséget kötött a libákkal is, benyújtotta nekik ugyanis a szendvicsét, de a balga liba nem csak a kiflibe csípett bele, hanem Benyó ujjába is. Nem nagyon zengett az állatkert az üvöltésétől...

Tegnap délután éltünk demokratikus jogainkkal és elmentünk szavazni, Bencus rutinos szavazóként - ez volt az ötödik szavazás, amin részt vett - dobta be az urnába a borítékot. Katus még nem érzékelte a pillanat történelmiségét.

Itthon vagyunk Bencussal. Merthogy Bencus az oviban hányt. Nem is egyszer. Mármint egy nap csak egyszer, de ezt már múlt hét csütörtök óta. Mindennap egyszer. Csütörtökön hazahoztuk, itthon nem volt semmi, pénteken megint ment, megint hányt. Hétvégén itthon kétszer is hányt, de mindkétszer volt rá magyarázat - szerintünk - egyszer egy nagy köhögés után, másodszor meg egy "furi" falat husi után. Aztán kedden délelőtt az oviban megint. Azóta itthon vagyunk, sehol semmi. Étvágya jó, hangulata remek, láz nincs. Szóval gőzöm sincs róla, mi lehet ez, de még a doktor néninek sincs. Ezért hát jövő héten beugrunk a kórházba egy ultrahangos pocakvizsgálatra. Addig meg élvezzük az itthonlétet.

Ma reggel éppen azon morfondírozott, hogy mi is legyen ha nagy lesz. Első variáció: "Anya, ha nagy leszek politikus leszek. Kérdem tőle, hogy miért. "Hát mert azok a parlamentben dolgoznak." Jó, hát ez is egy érv. Második variáció, rögtön a politikus után: "Vagy inkább hegymászó." Végül is mindkét esetben baromi nagy a pofára esés veszélye.

Húsvétkor meglátogattuk az állatkert lakóit, Katusnak legfőképpen az elefántok tetszettek, nem is nagyon akarta otthagyni őket. Hangosan kiabálta nekik, hogy "Ele, eleee!" A húsvéti nyuszi meg mindenfelé mindenféle csuda dolgot rejtett, amit persze hamar megtaláltak, Bence még előbb is, mint ahogy Katus felébredt volna. És persze, ahogy az ilyenkor már csak lenni szokott alig tudtuk lebeszélni arról, hogy előhozza Katus ajándékait is.

"Kata változatlanul vidáman, mosolyogva érkezik reggelente. Elindult, járása egyre magabiztosabb, ma már kevesebbet "potyog".

A szobában aktívan tevékenykedik, jár-kel, közben az otthonról hozott játékát cipeli ide-oda. Nagyon szereti a BOHÓCÁT, babaruhával takargatja stb. (Hosszabb ideig is leköti a figyelmét ez a játék.) Társai közelségét, közeledését megszokta, szívesen fogadja, de csak rövid ideig. Pl. szereti, ha kézenfogva sétálgatnak vele.

A levegőn is jól érzi magát, sétálgat ide-oda, üldögél, nézi a társait. Egyszer-egyszer aztán az autóban ülve hátrafelé löki magát. Labda után megy, próbálja megfogni, eldobni.

A gondozási műveleteknél és az öltözésnél, vetkőzésnél együttműködő, kezét lábát nyújtja, de sírás azért még néha előfordul.

A mosakodást nagyon szereti, imád pancsolni.

11 óra körül nagyon fáradt, ilyenkor nyűgös. Ebéd után hamar elalszik (Bohócával). Étvágya nagyon jó. Asztalnál ülve étkezik. A poharát felveszi, leteszi, egyedül iszik, időnként még leüti magát.

Uzsonna után békésen játszik és nagyon várja (az utóbbi néhány hétben) hogy érte jöjjenek.

Újra kerek a világ, legalábbis nekünk. Hazajött Bebi, és olyan nagyon jó volt megölelgetni a reptéren! Hát még, amikor mosolyogva közölte, hogy "Te is nagyon hiányoztál, az apa is nagyon hiányzott meg a Katus is." Na, az én szemem nem maradt szárazon...

Jól érezte magát pedig Svájcországban, de azért hiányzott neki a kis élete, mi, meg persze az ovisok is. Olyan nagy örömmel ment ma reggel oviba! Várták már ott is, körbe állták, örültek neki, ő meg csak állt kukán - zavarban lehetett.

Katus nem nagyon száll le róla, mióta hazajött, egyfolytában játszani akar vele, hívja, hogy Bebee, gyeleee!

Tegnap délután átvillamosoztunk Anitához - Katusnak ha jól emlékszem ez volt az első útja a nagy sárga lépesmézre emlékeztető járművön. Nem nyerte el a tetszését. Kétségbe esetten sírni kezdett, amikor elindult a villamos, gondolom hangos volt neki. Mikor megállt, ő is elhallgatott, aztán újrakezdte.Még jó, hogy csak 3 megállót mentünk.

Végül pedig az elmaradt képek még Svájcból:

Hosszú ez a hét. Vánszorognak csak a napok, nem találjuk a helyünket. Hármunk közül egyikünk sem. Csak Bencus érzi magát remekül Svájcországban, fütyül a világra, bírkózik a Lacával, kirándul, játszóterezik, hajókázik.

Na de már csak hármat kell aludni, és hazajön a kis csavargó.

Katus azért belejött az egyedüllétbe, élvezi, hogy egyedül van a középpontban, és ezt teljességgel ki is használja. Azért hiányolja Bencust, ma reggel például egy kisfiú húzott el mellettünk rolleren, erre nagy vidáman felkiáltott - mármint Katus, nem a kisfiú - hogy Bebee!

Folyamatosan kapjuk Svájcból a fényképes illusztrációkat, így most következzenek a képek - szerrintem magukért beszélnek.

Bencus szombaton elutazott. Elment meglátogatni a svájci rokonokat. Nagyi vállalkozott a kísérő szerepére, úgyhogy ketten vették nyakukba a világot. Őszintén szólva kicsit tartottam tőle, hogy a legutolsó pillanatban majd a reptéren meggondolja magát és nem lesz hajlandó felszállni a gépre, de nem így történt. Hagyta, hogy megölelgessük, megpuszilgassuk, majd közölte velünk: "Sziasztok, most már muszáj bemennem." Reggel, amikor még gyorsan elszaladtam vele cipőt venni, akkor is mondta nekem, hogy "Sajnálom anya, hogy te nem jöhetsz Svájcba, majd legközelebb jössz te is, jó?" Jó.

Szóval szépen kézenfogták egymást nagyival, és nagy integetve meg vigyorogva bevonultak a reptéren a tranzitba. Mi pedig felkerekedtünk, mert Katus elég nyűgös volt, és hazasiettünk. Aztán, amikor láttuk az inteneten, hogy felszállt a gép, rátapadtunk az ablakra, és tényleg láttuk is felszállni. CSAK AZ A GÉP LEHETETT!!! Hát mit mondjak, torokszorító élmény volt látni, ahogy a gyerek elszáll felettünk. És nem csak az én torkom szorult... apa is nagyokat hallgatott, miközben bámult ki az ablakon. És ebben a pillanatban jelent meg Katus a szobában, és bánatos képpel kezdte hívogatni Bencust: "Bebee, gyelee!" Na, nálam ekkor tört el a mécses. Mert hát egy gyerekkel mi is csak félkarú óriások vagyunk.

Míg le nem szálltak Svájcban, ott kotlottunk a gép előtt, és végül nagyon megnyugodtunk, mikor megjelent a felirat: Landed.

Egyébként semmi gond nem volt, se tériszonyat, se pánikroham (nagyinál se). Sőt még az övét is bekapcsolta egyedül. Első nap mindjárt egy dínóparkba látogattak, íme a fényképek:

Vasárnap megköszöntöttük Ádibabát, aki egy éves lett, és így azért Katus is könnyebben viselte Bencus hiányát. Birtokba vette Ádi pihenőszékét, meg autóját és mivel süti és pogácsa is volt doszt, remekül érezte magát. Íme:

Hát végre! Nagyon vártuk, és ma úgy tűnik meg is érkezett a TAVASZ!!! Ennek megfelelő a gyerekek hangulata is. Mintha zsizsik bújna a seggü fenekükbe esténként. Úgy rohangálnak egymást kergetve a lakásban, hogy öröm nézni. Katus is felvette a ritmust. Mit felvette, lassan ő diktálja! Ha a nagy rohangálásban esetleg Bence elfárad, és ledől valahová tankolni a takijával, Kata már visítja is, hogy Bebeeee, gyeleee!

Most hogy túl vagyunk a járni tanuláson, Katus egyértelműen a beszédfejlődésen dolgozik. Hosszú mondatokban beszél már, szépen hangsúlyoz is, az artikulációja sem rossz... csak éppen nem értjük, mit mond. Vannak szavak, amik már jól mennek, és láthatóan az sem zavarja, ha nem mindig arra reagálunk, amit mondott. Szépen elbeszélgetünk már.

Bencuson pedig egyértelműen mutatkoznak az "Ádám-megvonás" jelei. Az óvónénik ugyanis a fejükbe vették, hogy Ádám (a ROSSZGYEREK az oviban) nincs túl jó hatással Bencére, és határozottan szétválasztották őket. Nem játszhatnak együtt, semmit sem csinálhatnak együtt tulajdonképpen. (Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánom.) Szóval így egy hét után egyértelműen látszik a javulás. Nem kajla, nem eszetlen a gyerek.

Katus elkezdett fogat mosni. Persze egyenlőre fogkrém nélkül, de nagyon jól megy neki. Mondjuk nem kellett sokáig győzködni, egyszerűen a kezébe adtam egy fogkefét amikor Bencus éppen mosta a fogát, és ő szépen leutánozta. Íme:

Bencusnál mostanában megint nagyon menők a tetoválások. A hétvégén, miközben Rékus és Bulcsi vendégeskedett nálunk kedves szüleivel, magát nem zavartatva egy szál trikóban mutogatta csupa izom felső testét, amelyen persze hogy ott volt a tetkó:

Katus szépen eszik már egyedül, na persze ha éppen olyan kedve van...

Azt hiszem új korszak kezdődik az életünkben. Szépen lassan kúszott be, nem is vettük észre mikor. Eddig ugye, amikor kijöttünk a bölcsiből vagy az oviból, mindig örültünk egymásnak, elmeséltük kivel mi történt az nap. Mit csináltak az oviban, mit készítettek, mit rajzoltak. Az valahogy sosem tűnt fel élesen, ha a tudásanyag gyarapodott. Az mindig észrevétlenül bővült. Tegnap viszont Bencus az autóban kiselőadást tartott nekünk: "A Nemzeti dalt Petőfi Sándor írta. Ő egy költő volt és elesett a csatában." Itt közbevágtam és rákérdeztem, hogy ugyan mit jelent az, ha valaki elesik a csatában. És tudta! "A háborúban a katonák harcoltak és megölték egymást. Anya, miért harcoltak a katonák?" Miért-miért, mert szabadok akartak lenni, szabadságot akartak az országnak is. "De mi az a szabadásg?" Hát itt kezdtem filozófiai eszmefuttatásba, de hogy lehet elmagyarázni egy négyévesnek, mi az a szabadáság? Hát azért megpróbáltam, kiváncsi vagyok mi marad meg belőle.

Katus viszont saját maga egy szabadságharcos. Saját határaiért küzd. És irgalmatlanul visít, ha valaki átlépi, vagy nem az ő törvényeinek megfelelően viselkedik. Nem mondom, hogy egyszerű vele az élet mostanában, lehet, hogy nála előbb kezdődik a "borzalmas kétéves-szindróma"?

A hétköznapok egyébként a régiek, csak éppen a tavaszra vagyunk már kiéhezve nagyon. Meg is kaptuk valamelyik nap Bencétől, hogy mi soha nem megyünk sehova, főleg a játszótérre nem. Csak a játszótér sajnos, mióta elolvadt a hó, mocsárrá változott és így tényleg nem látogatható.

Ja és legvégül egy hír anyáról: több mint 2 hete nem dohányzom, várom a lelkesítő és buzdító hozzászólásokat!

Méltatlanul kevés szó esett az elmúlt hét nagy eseményéről, Bencus szülinapjáról. A nagyszabású ovis buli előtt természetesen családi körben is megünnepeltük, jól megajándékoztuk, körbe szeretgettük. Lejjebb majd találtok hozzá fényképeket is.

Katus időközben annyira jár már, hogy az utcán sem tűri, hogy kézben legyen, de még azt sem, hogyy fogjam a kezér séta közben. Hangos "nám" felkiáltással kitépi a kezét a kezemből, és "eliszkol". Van a lépcsőház előtt egy rács, amolyan sárlehúzó fajta. Na most Katus vagy tériszonyatos (Bencus szerint így mondjuk), vagy valami kattanása lehet fejben, ugyanis ő azon nem hajlandó keresztül menni, hanem szépen akkurátusan megkerüli reggel is, este is. Rá nem lépne semmi pénzért.

Aztán van egy új barátja is Katusnak. Puba. Puba egyébként álnéven Micimackóként ismert, de valódi nevét csak Katus előtt fedte fel. Pubának hívják. Nagyon jóban vannak, és bárhol felbukkan - szerencsére Puba igen népszerű a gyerekek körében - Katus nagy örömkiáltással üdvözli.

Másik nagy dolog az életünkben, hogy Bencus megtanult fütyülni. Kitartóan gyakorolt - de ezt most tényleg - hónapok óta próbálta, és most végre rájött, hogyan is kell. Lassan már dallamot is el tud fütyülni.

És akkor jöjjenek az elmaradt fényképek:

Bencuska nem panaszkodhat, ami a szülinapi torták és ünneplések számát illeti. Kezdtük az oviban, persze ahogy illik, tűzijátékos tortával. 2 napra rá itthon 2 db szintén tűzijátékos torta, majd rá egy hétre - azaz tegnap - szintén egy tűzijátékos torta, hozzá pedig móka-kacagás egy igazi BULI keretében. A pókemberes kellékeket - ördögnyelv, csákó, terítő, pohár, tányér - már hetekkel előtte beszereztem, de szerencsére volt annyi eszem, hogy csak a buli előtti pénteken hoztam haza. Így legalább kitartott a nagy napig.

Szombaton szépen kitakarítottunk, összepakoltunk, Zozi csinált egy hadseregnek való kaját, aztán még arra is sikerült rávenni Bencust, hogy aludjon ebéd után. 3 után nem sokkal pedig megérkezett az első vendég: Ágica. Íme:

Fél 4-re szépen megérkezett mindenki, kivéve Zsófit, de az ünnepelt hősszerelmes szerencsére túlságosan izgatott volt, semhogy ilyen "apróságokon" fennakadjon.

4 vendégünk volt - mármint gyerek- és ebből kettőt, a két kislányt a szülők csak leadták, aztán este jöttek értük. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bántam. Így legalább nem voltunk zsúfoltan. És 100X inkább törlöm egy idegen kislánynak a fenekét, minthogy szórakoztassam anyut-aput. :)

A buli jól sikerült. Komolyabb sérülést senki sem szerzett, nagyon foglalkoztatni sem kellett őket, pedig mindenféle vicceset kitaláltunk előre, de igazából nagyon jól elszórakoztak magukban.

Katus az elején kicsit ijedt volt, gondolom ez a hangerő még az ő bölcsiben edződött fülének is sok volt, de aztán belejött a mókázásba.

Katus egyébként szerencsére meggyógyult, egy hetet voltunk itthon, de már vasárnap a bölcsi hívószóra ment az ajtóhoz, és nagyon vigyorgott.

És akkor a fényképek:

luficsata Domiapuval:

A két nagy barát, Kámi és Bencus

Katuska a héten hanyagolja a bölcsit, mert elkapott valami fránya kórt, és igen csúnyán köhög, meg taknyos, a szentem. Bár tegnap megkapta az első adag antibiotikumot, persze az összes tünet múlófélben. De azért a gyogyit beszedjük. 2 napig én álltam a frontot itthon, holnaptól meg a munka frontján folytatom, és Zozi veszi fel a kesztyűt a bacikkal.

Katus új szót tanult: kaka. Előszeretettel ismételgeti, és közben - mintha csak tudná, hogy mit jelent - behúzott nyakkal kuncog.

Az oviban ma horror volt. Bencus azt mesélte, hogy Ádám - a rossz gyerek - lenyelt valami golyót, és mentőt kellett hívni hozzá. Azért ennek még utánajárok holnap.

Teljes szülinapi lázban égünk, számoljuk, hányat kell még aludni a NAGY NAPIG.

Ha újra születtek sem találjátok ki, mi az a Verosziraptor. Hát kérem szépen ez egy dinó fajta. Legalábbis Bence szerint. Nem tudom honnan szedte, de valószínüleg nem akkor találta ki, mert egymás után sokszor elmondta, azt is kifejtette, hogy a Verosziraptor olyan dínó, akinek a kicsinyei (Így: kicsinyei) tojásból kelnek ki, és a Verosziraptor mama nagyon várja őket.

Jó kis nyugis napunk volt ma, délelőtt kicsit takarítottunk, amíg Zozi a piacon volt. Bencus segített porszívózni, még felmosni is! De ez most tényleg segítség volt. :)

Délután almás pitét sütöttünk, ízlett mindenkinek, Katus is kétszer evett belőle. Egy kicsit köhög a drága, de szerencsére a köptetőt beveszi magától, nem kell mindenféle trükkhöz folyamodni. Remélem hamar kikeveredik belőle ő is, Benyó is meggyógyult hamar.

"Anya, már közeledik a szülinapom?" Én nem is tudom hányszor hallom naponta ezt a kérdést. Mert hogy, igen, közeledik. Megtettük az előkészületeket. Összeállítottuk a vendéglistát, meghívók megszerkesztve (pókemberes!!!), kinyomtatva, partykellékek (szintén pókemberes!!!) beszerezve. Már csak arra várunk, hogy a héten eljuttassuk az érintettekhez a meghívókat, és várjuk a visszajelzéseket. A nagy napig meg marad a várakozás. Még szerencse, hogy közben azért az oviban lesz farsang, a szülinapját ott is megünneplik, azért családi körben is megemlékezünk majd róla de a fénypont valószínüleg a BULI lesz.

Katus időközben fut-szalad. Nem igen mászik már, viszont van kedvenc száma. Mégpedig a "Nád a házam teteje" című örökbecsű. Alig ülünk be az autóba, már mondja is, hogy " teteje, teteje". Az Alma zenekar CD-jét rongyosra hallgattuk már, de szerencsére, ebben közös az ízlésük , Bence is szívesen hallgatja.

Ezenkívül Katus egyértelműen affinitást mutat a divat iránt. Nem felel meg neki már az itthoni kis barni szandi. Nem, ő a piros cipőjében akar parádézni itthon, és addig üvölt hasalva a padlón, kezében a cipővel, amíg végül - persze abszolút következetesen - rá nem adom.

Bencus ma eképp szólt este hozzánk: "Apa, elmeséltem ám az oviban, hogy te véres filmet nézel." Nesze neked apa.

Rejtélyes dolog történt velünk a napokban. Amikor délután mentünk az oviba, Ancsi óvónéni félrehívta először a Zolit, amíg én Bencust öltöztettem, aztán Zoli szólt, hogy menjek, mert Ancsinak lenne egy intim kérdése. Meglepődtem, nem mondom, de azért persze mentem. Ancsi elővett egy helyre kis fekete csipke tangár, hogy véletlenül nem az enyém-e. Köpni nyelni nem tudtam, de mondtam, hogy nem. (Nem lenne rossz, ha az a méret jó lenne rám :)

Történt ugyanis, hogy a fekete bugyit a Bencus frissen vasalt, aznap bevitt ágyneműjében találták, és a gyerekek jót játszottak vele. Fogalmam sincs, hogyan került oda, soha nem láttam a bugyit. :) Amikor Bencét kérdeztük utána hazafelé az autóban, hogy hogyan találták meg a bugyit, így felelt teljesen komolyan: "Hát bent volt az ágyneműben, de én hamar rájöttem, hogy az nem bugyi, hanem a fejemre kell húzni." Jaaa, hát ezért mondta az Ancsi, hogy szereztünk nekik egy jó napot, olyan jót röhögtek. Aki megfejti a talányt, annak elkérem az említett bugyit az oviból. (Ja, Zozit nem ér gyanúsítani, tiszta!)

Hétvégén nálunk jártak Ádibabáék, Katus azóta is Ádá-t keresi. Nagyon rákattant.

Katuska szorgalmasan gyalogol - már a bölcsiben is!! Egyre kevesebbet mászik.

Következzenek e hétvége képei:

Ma ismét a Heim Pál kórház vendégei voltunk. Semmi komoly, csak a szemölcsöket szedték le a lurkókról. Végül is kiderült az is, hogy Katus pöttyei is szemölcsök voltak. Nem volt dráma, kis sírás persze igen, de hát azért mégis csak kórházban voltunk. Ennyi megengedett. Viszont a doktornéni elmesélte nekik, hogy tündérkenőccsel kenték be a szemölcsöket, amitől semmit nem fognak érezni, és egy manókanállal fogják őket leszedni. Szerencsére lapult a táskámban egy vadiúj AnnaésPeti, így elütöttük a várakozást, kiolvastuk az egész könyvet. Délután nagy alvás - Katust 3 óra alvás után úgy kellett felébreszteni.

Még tegnap mesélte Bence nagy irulva-pirulva, hogy az oviban azt játszották, hogy az Ágica volt a hercegnő, és ők az Ádámmal ketten megmentették a sárkánytól. És képzeljem el, hogy az Ágica a szájára adott puszit... mindkettőjüknek. No hát, a kislány erkölcsi fejlődése legyen az ő anyukája gondja, én büszke vagyok az én kis lovagomra, aki megmenti a sárkánytól a hercegkisasszonyt...

Telnek-múlnak a napok, növünk, gyarapodunk. Katus lépeget - szigorúan csak itthon, a bölcsiben hagyja, hogy rimánkodjanak neki, de ott még nem nagyon megy, csak álldogál mindenhol. A mászást is továbbfejlesztette, a térdét már nem teszi lesz, helyette inkább nyújtott lábbal, tenyérrel a földön halad előre. Vicces látvány.

Bencus  ma az autóban a következőket adta elő: "Anya, az oviban a Nóri apukája a rendőrségen van. Nem rendőr, nem börtönben van, csak bevitték egy kicsit beszélgetni." Most mit lehet erre mondani? Hát mi csak összenéztünk, és hirtelen azt sem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk.

Hétvégén táncházban voltunk, de mivel Bencus előtte harcisérülést szerzett itthon, táncolni nem sokat tudott. Beütötte a lábát itthon, rohangálás közben elesett, és egész szépen belilult. Katusnak viszont annyira tetszett a zenekar, hogy a fenekét riszálva el sem mozdult a színpad elől.

Végezetül pedig pár elmaradt fénykép:

     Nagy karácsonyi legózás

     Felhívnám a figyelmet a foltokra a térden!!

     Nagyfiú...

Bencus bundikenyeret süt...

   ...kis útmutatással

..a bábszínházi előadás ismétlése itthon.

 ...persze a közönséget most is csak az érdekelte, mi van a kulisszák mögött.

   ..aztán Katus beleszeretett az egyik főszereplőbe, de hiába csókolgatta, nem vált királyfivá.

   Szilveszterre készülődve

  Katus sem maradhatott ki a mókából

Totó a legnagyobb kedvenc

    Katus legkedvesebb pillantása

Tegnap előtt kozmetikoshoz voltam hivatalos. Elhoztuk a gyerekeket az oviból-bölcsiből, aztán szépen hazavittük őket, én pedig már fel sem mentem, egyenesen mentem a kozmetikába. Az autóban mondtam Bencének, hogy nem leszek itthon este, mert megyek kozmetikushoz. "Miért?" -hangzott el az ilyenkor szokásos kérdés. Erre szépen elmagyaráztam neki, hogy az anyukák néha mennek ilyen helyre, meg különben is csúnya az arcom, muszáj elmennem. Erre, mikor felmentek és Katuska elkezdett nyekeregni, hogy "anyaanya", Bencus odatérdelt mellé, és okos nagy bátyhoz méltóan elmagyarázta Katának a helyzetet: "Katus, anya elment a pattanásos nénihez, mert csúnya az arca, és majd ő bekeni neki valamivel. De jön haza, ne félj!" No comment.

Tegnap este pedig éppen vacsoráztunk, amikor Zoli a nyaralást tervezgetve bújta az internetet. (Vacsora közben!!!) Erre Bencus: "Apa, evés közben nem számítógépezünk!" Semmi válasz, apa kicsit el volt merülve. "Na, mi van, elvigyelek talán a fülészetre?" Hogy is van ez a dolog a gyerekekkel meg a tükörrel?

Katus változatlanul lépeget, egyenlőre csak otthon, a bölcsiben még nem mutatta meg a tudományát.

Az angolnak megvan az első kézzel fogható eredménye. Tegnap este hallottam, amikor Bence teljesen elmerülve a játékban mondogatta: "My name is Bence." Well...

Az új év - ha nem is rögtön - de azért mégiscsak egy óriási dologgal kezdődött. Mármint nekünk óriási persze. Katus ugyanis tegnap úgy döntött, hogy felhagy az elveivel, legyőzi viszolygását a függőleges testhelyzettől és ELINDUL. Így, csupa nagybetűvel. Nem volt akármilyen a jelenet. Egész délután azt gyakorolta, hogy hogyan is tud egyedül, kapaszkodás nélkül felállni. Aztán este felé bent ültünk mindannyian a gyerekszobában, és amikor éppen felállt, hívtuk magunkhoz. Erre ránk nézett, aztán a lábára, megint ránk, és végül elindult. Na, túlzásba azért nem vitte - 3-4 lépés - na de ne legyünk telhetetlenek.

Ünnepek után minden visszaállt a régi kerékvágásba. Bencus nagy lelkesen kezdett angolra járni - itt ugyanis én adtam fel az elveimet, és mivel annyira szomorú volt, hogy ő nem járhat angolra, hát elkezdte.

Szombaton délután a nagyon vacak időben remek programot találtunk, elmentünk egy Elevenpark nevezetű játszóházba, ami nem is játszóház, sokkal inkább egy hatalmas beltéri játszótér. Kicsit még fejlesztésre szorul a hely, de az ötlet szuper, igazán nagyot lehet rohangálni. Ugrálóvárak, biciklik, körhinták, kis elektromos autók stb.

Jól elfáradtak a lurkók, nem is volt gond az alvással este.